Hírek
2012. Szeptember 17. 12:40, hétfő |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Ungvári Miklós diadala a Nemzeti Vágtán
Ungvári Miklós futamelső lett a hétvégi Nemzeti Vágtán.
A jubileumi 5. Nemzeti Vágta alkalmából két Jótékonysági Sztárfutamon lovagoltak hazánk közismert emberei, hogy az általuk kiválasztott alapítványokat támogassák.
Ungvári Miklós az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamában indult és Remény nevű lován, remek, 83'52"-es futamidővel meg is nyerte a futamot. Miklós olyan sztárokat utasított maga mögé mint, Szöllősi Györgyi, Hommonay Zsolt, Trokán Nóra, vagy Kaszás Géza.
Nehezen találom a szavakat - kezdte Ungvári Miklós. "Úgy gondolom, hogy a lovamban is hatalmas bizonyítási vágy volt. Július 29-e után bennem is maradt némi bizonyítási vágy. Látható volt, hogy jól elkaptuk a rajtot és látható volt, hogy a ló sem ezüstöt, hanem aranyérmet akart, mint a lovasa" – nyilatkozta mosolyogva Ungvári Miklós a futamot követően.
Olimpiai ezüstérmes sportolónkat a győzelem mellett nemesebb célok is vezérelték, hiszen szereplésével és elért eredményével a beteg gyermekek terápiás kezelésével foglalkozó Paci Doki Alapítványt támogatta, akik Miklósnak köszönhetően 100000 forinttal lettek gazdagabbak.
A vágtának más ceglédi illetékesei is voltak. Lőrincz Tamás például az Mvm paksi atomerőmű kocsitoló versenyén a sportolók csapatával (Sastin Marianna, Deák Bárdos Mihály, Wöller Ákos, S. Kovács Ádám, Spéder István, Váczi Zoltán) szerezte meg az első helyezést.
A futamok során három remek ceglédi lovasnak szurkolhattunk még. Kövesdy Zsolt Nyársapát, Lövei Nándor Ópusztaszer, Ungvári András pedig Mórahalom színeiben indult. Az elővágták során mindhárman első helyen kvalifikálták magukat a versenyre. Ungvári Attila sajnos már az előfutamon kiesett a versenyből, de Kövesdy Zsolt első, míg Lövei Nándor második helyen jutott tovább a középdöntőbe. A döntőbe azonban egyik lovasunknak sem sikerült belovagolni.
A futamot végül Budapest-Ferencváros képviseletében Vass Jennifer és lova Cordoba nyerték meg.

fotó: stop.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
