Hírek
2014. December 09. 14:39, kedd | Helyi sport
Lőrincz Tamást is díjazták a birkózó karácsonyon
Számos elismerést adtak át a karácsonyi partin
Ezúttal is bensőséges, hangulatos ünnepség kerekedett ki a szövetség hagyományos Karácsonyi Party-jából. A nagyszámú vendégsereg teljesen megtöltötte az Aréna (volt Stadion) szálló egybe nyitott éttermét. Az est végén a körtánc azt az igényt fejezte ki, hogy a sokadik sikerkorszakát élő sportág egységben haladjon tovább az útján.
Szokás szerint pontban hat órakor nyílt ki az étterem ajtaja december 5-én, pénteken a Hotel Arénában, ahol dr. Hegedüs Csaba elnök és Gáspár Tamás igazgató egyenként köszöntötte az érkezőket.
Az elnök értékelte az év nagyszerű sikereit, és emlékezett meg egyben a dicső múltról is, hiszen például éppen harmincöt éve zajlott le a legendás, négyaranyos San Diegó-i világbajnokság.Csillagszórók gyúltak a közelgő karácsonyi ünnepeket köszöntve.A vacsora gazdag kínálata sokáig lekötötte a vendégséget.Majd elismerések átadása következett – hosszú, tömött sorban.
Az ünnepségen Lőrincz Tamás MEFS-díjat vehetett át. A díjat dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára adta át.
A képeket az MBSZ munkatársa, Kerekes Péter készítette
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
