Hírek
2012. Március 14. 21:31, szerda |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Indul a szavazás!
Elindul a verseny, kezdődhet a szavazatgyűjtés.
„A város legszebb óvodása” elnevezésű online szépségversenyünkön március 15-től indul a szavazatok számlálása. A versenyre eddig 19 bájos óvodás jelentkezett. 19 csodaszép lány és mindösszesen 5 bátor fiú. Talán a fiúk kicsit még szégyenlősködnek, de ezen az arányon még van idő javítani.
Még senki nem maradt le semmiről! A versenyre egészen március 29-ig várjuk a jelentkezőket, viszont, akik később jelentkeznek, értelemszerűen kisebb eséllyel indulnak azokkal szemben, akik már az első naptól kezdve gyűjtik a szavazatokat.
Fontos, hogy szavazni egy fényképre naponta csak egyszer, egy IP-címről pedig óránként egyszer lehet. Erre azért van szükség, hogy kiszűrjük az esetleges manipulációkat és megtartsuk a verseny tisztaságát.(versenyszabályzat)
Ahogy azt az elején ígértük, az első helyezett sorsáról egy független zsűri fog dönteni. A további helyezettek pedig az oldalon kapott szavazatok száma szerint lesznek díjazva.
Tehát a szavazatok számától függetlenül, bárkiből lehet „a város legszebb óvodása”!
Most is érdemes lesz gyűjteni a szavazatokat, hiszen a díjazottakra, szebbnél-szebb nyeremények várnak!
Kezdődjék hát a verseny!
Mindenkinek sok sikert és jó versenyzést kívánunk,
infoCegléd csapata
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.




