Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2017. Június 13. 15:07, kedd | Helyi

Harmadik helyen zártak a Lőrincz fivérek

Harmadik helyen zártak a Lőrincz fivérek

Hétvégén a felnőtt válogatott keret Grúziában a 2017. évi Tbiliszi Nagydíjon vett részt, utánpótlás csapataink pedig Miskolcon álltak szőnyegre.

A kötöttfogásban 12 ország részvételével megrendezett Tbiliszi versenyen a Ceglédi VSE TS Integral két kitűnősége Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor is szőnyegre lépett.

Az igen erős mezőnyben végül a két ceglédi egyaránt a harmadik helyen végzett. Tamás a 75 kg-ban négy győzelem és egy vereség valamint Viktor három győzelem és egy vereséget követően állhattak fel a dobogó harmadik fokára.

A 2017. év első félévének utolsó versenyeinek volt házigazdája a Diósgyőri BC és a Miskolci VSI a Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyen. A szombati diák, majd a vasárnapi serdülő kötöttfogású csapatbajnokság döntőjére 19-19 csapat kvalifkálta magát. A Ceglédi VSE TS Integral mind a két korosztályban képviseltette magát.

A diákok a selejtezőben a Püspökladány és a Kaposvár csapataival került egy csoportba ahol 39-15 és 41-6 -os győzelmeket követően a középdöntőbe került. A ceglédiek itt a Haladás és a Diósgyőr csapataival került szembe. A Haladás ellen 46-6 arányban győztek és így a döntőbe kerülésért a Diósgyőr csapata következett, akik ellen egy nagyon szoros mérkőzésen 28-25 ös vereséget szenvedtek. A folytatásba a bronzéremért a Dorog csapatával mérték össze az erejüket ahol 29-22-re alul maradtak. Így a ceglédiek az előkelő negyedik helyen végeztek.

👨 A IV. helyezett csapat tagjai:

Ujszászi Hanna, Józsa Attila, Cseh Dávid, Manczák Máriusz Rúben, Mizsei Milán, Mizsei Ádám, Csiszár Adrián, Balogh István, Horváth Richárd, Rafael Zsolt, Deák Gergő, Csiszár Márkó, Ujszászi Szabolcs és Csepregi Miklós

Vasárnap a serdülők folytatták a küzdelmeket ahol a ceglédiek a Kertváros és az Esztergom csapataival került egy csoportba. Először a Kertváros csapatával mérkőztek és 32-15-re az ellenfél csapata bizonyult jobbnak. A csoport második mérkőzésén az Esztergom csapata következett. A találkozó nagyon kiélezett szoros mérkőzést hozott ahol a tíz mérkőzésből mind a két csapat 5-5 találkozót nyert, de a végső elszámolásnál az Esztergom csapata nyert egy ponttal 24-23-ra. A csapat találkozón volt három olyan mérkőzés is amit vezető pozícióból az utolsó másodpercben veszítettünk el és így vereség lett a vége. A Cegléd végül a 12. helyen végzett.

👨 A csapat tagjai:

Rafael Dániel, Szabó Richárd, Katona Zoltán, Komáromi Viktor, Barta Milán, Molnár Pál, Marjai Levente, Mizsei Csaba, Marjai Attila, Mizsei Evelin,Medgyes Mátyás és Tauber István

Pap Ferenc

#lőrincztamás #lőrinczviktor #birkozáscegléd #cegledivse #hajracegled

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.