Városlista
2021. október 16, szombat - Gál

Képek | Bulifotók

Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs

2015-08-20 11:22:05

A Ceglédi KK SE férfi kézilabda csapata 19-én szerdán újabb hazai felkészülési mérkőzést játszott. Ezúttal a Gyöngyös volt a vendég a Gál József Sportcsarnokban. A találkozót Kökény István vezetőedző értékelte:

– A mérkőzésből az látszott, hogy nem igazán vagyunk még kész a jövő heti bajnoki kezdésre. A rajtig van még egy bő hetünk, melyben lesz egy edző meccsünk a Vác otthonában, de egyébként már csak a Komló ellen készülünk. Nem igazán pörögtünk rá a mai mérkőzésre. Sajnos azt láttam, hogy nem úgy pörögtünk rá, nem volt olyan a bemelegítés, nem úgy hangolódtunk rá, nem vettük fel a meccs ritmusát. Még így is fel tudtunk zárkózni a második félidőben, amikor úgy tűnt, hogy szorosabb is lehet az eredmény, de azután elkapkodott támadásaink voltak, amiket gyors lerohanásokkal és indítás gólokkal büntettek a Gyöngyösiek. Sajnálom, hogy ilyen szájízzel kell kijönniük majd a szurkolóinknak az első bajnokira, de ígérem, hogy jóval tüzesebb és határozottabb csapatot fognak majd látni…

Ceglédi KK SE – B. Braun Gyöngyös 20 – 29 ( 10 – 13 )

Cegléd 300 néző, vezette Szőke I., Varga I.

Cegléd: Bősz, Mojsilov, Abramovic (kapusok), Bozo 6, Kun 3, Lászlai 3, Bíró 2, Lepsényi 2, Országh 2, Tóth, Hódi, Sipeki, Borsos, Perisic, Megyeri, vezetőedző Kökény István

forrás: cegledisport.hu

fotó: Kisfaludi István

Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs
Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs Cegléd - Gyöngyös kézilabda edzőmeccs