Hírek
2011. Augusztus 11. 13:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Vigyázz, kész, tűz, rajt…
A száguldás és az autósport szerelmeseinek biztosan nem kell bemutatnom azt az aprócska ám mégis masszív, és elképesztő sebességre is képes négykerekű járgányt, amit úgy hívnak, hogy GOKART.
A gokart talán az egyik legbiztonságosabb autós technikai sport. A balesetek száma talán itt a legalacsonyabb. A biztonságos feltételek mellett az autózás és a versenyzés élménye a kis autó ülésében döbbenetesen közvetlen. Egy versenyzésre épített gokart végsebessége akár a 200 kilométert is elérheti óránként. A jobb versenymotorok 16-17-szer fordulnak percenként, akárcsak egy Forma-1-es autó. Nem véletlen hát, hogy szinte az összes versenypilóta a gokart pályán kezdte pályafutását, hiszen a gokartozás az autóversenyzés első lépcsőfoka.
A sportág bölcsője Amerika, ahol állítólag mókás kedvű kertészek, megunva a fűnyírás egyhangúságát, átalakították masináikat, és egymással kezdtek versenyezni. Az új autósport néhány év múlva Angliában is megjelent, és rövidesen meghódította az egész kontinenst. Kis hazánkban 1962-ben a Ferihegyi repülőtéren mutatták be először a főként versenyzésre alkalmas járműveket. A sportág sikere azóta is töretlen. Nemzetközi viszonylatban az angolok, a németek és franciák járnak az élen, de idehaza is sok tehetséggel találkozhatunk.
Ceglédhez legközelebb a Bognár Gokart Pályán élhetjük át a biztonságos száguldás élményét, ahol Európa legmodernebb gépei várják a kalandvágyókat.
A 300 m hosszúságú pálya egész évben, akár éjszaka is nyitva van. A pályán most hétvégén (augusztus 14.) rendezik a II. Kistérségi Gokart Kupát, ahol a vállalkozó szellemű jelentkezők több kategóriában is összemérhetik tudásukat.
Az előrejelzések szerint az időjárás is kedvező lesz, így minden feltétel adott lesz egy tökéletes hétvégi kikapcsolódáshoz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 13:54, péntek | Helyi
Kossuth sütemények a városi könyvtárban
2024. Szeptember 20. 12:24, péntek | Helyi
Virággal emlékeztek a néhai vezetőkre
2024. Szeptember 19. 10:26, csütörtök | Helyi
Közútkezelői tájékoztatás - Kossuth toborzó ünnepély és huszár fesztivál
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre