Hírek
2012. December 05. 17:25, szerda |
Bulvár
Forrás: mti
Végleg leszerelt Járai őrnagy
Elhunyt Hollósi Frigyes
Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.
A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti.
Hollósi Frigyes 1941. április 21-én született Budapesten. Érettségi után felvették a színművészeti főiskolára, majd eltanácsolták, így segédszínészként kezdte pályáját 1962-ben a szolnoki színháznál, emellett a szolnoki rádióban bemondóként dolgozott.
1980-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1982-től, a Katona József Színház megalapításától - kis megszakítással, amikor a rövid ideig működő Művész Színház társulatához szegődött - tagja volt a társulatnak. Számos emlékezetes alakítást nyújtott, szerepelt többek között a Három nővér, az Übü király, a Galócza és a Kulcskeresők című előadásban.
Az új Nemzeti Színház társulatához 2002-ben szerződött. Országos ismertségre tett szert a Kisváros című tévéfilm-sorozatban alakított szerepével, és játszott a Tűzvonalban című sorozatban is.
Számos filmben kapott feladatot, szerepelt a Hatásvadászok, a Képvadászok, a Zsarumeló, a Kutya éji dala, a Cha-cha-cha, A távollét hercege, a Roncsfilm és a Bukfenc című filmben.
1983-ban megkapta a filmkritikusok díját, 1986-ban a filmszemle díját. A 2001. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Feri és az édes élet című filmben nyújtott alakításáért.
Fontosabb szerepei között megtalálható Svejk (Hasek: Svejk), Tigris Brown, Peachum (Brecht-Weill: Koldusopera), Tóbiás (Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj), Öcsi (Schwajda: A szent család), Ügyelő (Spiró: Az imposztor), Rode alhadnagy (Csehov: Három nővér), Vinkli, asztalos (Shakespeare: Szentivánéji álom), Vitya (Jerofejev: A Walpurgis-éj), Apa (Schwajda: A rátóti legényanya), Sanson, párizsi hóhér; Kiadó; Hivatalnok (Hamvai Kornél: Hóhérok hava).
Jászai Mari-díja és az érdemes művészi címe mellé 1996-ban - művészi pályája elismeréseként - megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.