Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. November 28. 12:20, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Vége a győzelmi sorozatnak

Vége a győzelmi sorozatnak

Vége a győzelmi sorozatnak, de nem a veretlenségnek

A férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában az eddig aratott tíz győzelem után hazai pályán döntetlenre végzett a Ceglédi KKSE kézilabda csapata, amely gy így továbbra is veretlen a Keleti csoportban továbbra is az első helyen állnak.

A játékidő jelentős részében a vendégek vezettek. A hazaiak az 5-9 perc között nem szerzetek gólt, a vezetést pedig először a 14. percben sikerült megszerezni. A félidő hajrája a Balassagyarmaté volt, akik 30 perc végére 3 gólos előnyre tettek szert. A Cegléd rengeteg kihagyhatatlannak tűnő helyzetet hibázott el, de ezen a napon a kapusok sem – enyhén szólva – remekeltek.

Fordulás után egy ideig felváltva került a kapukba a labda majd Lepsényi egy, valamint Pocsai két góljával a 38. percben egyenlő, 19-19 lett az állás. A Ceglédi KKSE két találattal, első alkalommal, a 45. percben vezetett. Bíró mindkétszer emberhátrányban vette be a kaput. Rendkívül izgalmas volt a hajrá, hiszen nem sokkal a vége előtt 27-29 volt az állás, a végeredmény pedig döntetlen lett.

Az utolsó gólt 4 másodperccel a vége előtt dobták a gyarmatiak. A csapatok meglepetésre megosztoztak a pontokon, de a látottak alapján ez a végeredmény volt a legigazságosabb. Az egykor Cegléden játszó Savon 12 alkalommal volt eredményes, akit Pocsai, ha helyzeteit jobb százalékban értékesíti, akár túl is szárnyalhatott volna a balkezes, most jobbátlövőt játszó játékost.

Ceglédi KKSE – Balassagyarmat 32-32 (13-16)

Cegléd: Erdélyi, Lengyel (kapusok), Lepsényi 4, Varga 1, Pocsai 11, Tóth N. 2, Dengi 2, Hódi 3, Benke 4, Bíró 5, Mészáros

Az edző Kökény István elmondta, gondoltak arra, hogy előbb-utóbb megkapják a maguk „kis pofonját”, de arra nem számítottak, hogy az most, hazai pályán éri a csapatot. A vendégek taktikájában várható volt, hogy Bírót követő emberfogással őrzik majd, de a támadójáték nem volt elég türelmes, sok volt így a hiba. A védekező játék is hagyott maga után kívánni valót, nem sikerült megoldani az irányító, a Kecskemét NB I-es gárdájából igazolt Varsandán és Savon semlegesítését. Ráadásul ezen az összecsapáson a kapusok csak nagyritkán találkoztak a labdával.

Az ifjúságiak találkozóján a végig vezető Ceglédi KKSE 12-7-es félidő után 23-18-ra győzte le a Balassagyarmatot. A legtöbb gólt Bányai 5, Vígh 4 és Matócsi 3 dobták.

A héten a ceglédiek két tétmérkőzést is vívnak. Először szerdán – 16.30 órakor – Magyar Kupa mérkőzésen az NB I-ben negyedik helyen álló Csurgót fogadják. A tét a nyolc közé jutás. Pénteken az Ózd ellen idegenben sorra kerülő bajnoki találkozó következik.

fotó: Kisfaludi István

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.

2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld

Kínai beruházás Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre

2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka

Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.