Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Július 27. 09:52, csütörtök | Helyi

Vasárnap kezdenek a fiúk!

Vasárnap kezdenek a fiúk!

Sajtótájékoztatón mutatkozott be az új csapatösszeállítás

Vasárnap 18:00 órakor kezdi meg a Ceglédi VSE felnőtt férfi labdarúgó csapata a 2017/2018-as NB II-es bajnokság küzdelmeit. Ennek apropóján a szakvezetés sajtótájékoztatót tartott a média képviselői számára. A sajtótájékoztatón jelen volt Ványi Zsolt szakmai igazgató, Klausz László vezetőedző és Schön László másodedző.

Ványi Zsolt nyitotta meg a sajtótájékoztatót és elmondta, hogy nagy változásokon ment át a keret a nyáron. Tizenegy játékos távozott és ugyanennyi érkezett, valamint három játékos került fel a tavalyi bajnokságot nyert U19-es csapatból Majoros Szabolcs, G. Bíró Gergő és Jakab Richárd személyében.

A szakmai igazgató elmondta, hogy a megfelelő anyagi háttérnek és a kialakult nyugodt, szakmai koncepciónak köszönhetően szeretnének változtatni a nagy játékos mozgásokon, így már idén nyáron is több játékossal két éves szerződést kötött a klub.

Ványi Zsolt hangsúlyozta, hogy külön öröm számára, hogy jelenleg négy ceglédi születésű játékosnak van lehetősége arra, hogy pályára léphessen a Cegléd színeiben. Az említett fiatalok mellett Asztalos Dávid is újabb egy évre kölcsönben maradhatott a csapatnál. A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy a másik két, NB II-es csapatoknál lévő ceglédi születésű játékost, Kenderes Zoltánt és Oldal Tibort is haza szerette volna hozni a klub, de mindkét játékos jelenlegi csapatánál szeretett volna maradni. Annak ellenére, hogy egyikükkel a vezetőség korábban már szóban megegyezett.

Klausz László a csapat új vezetőedzője rövid bemutatkozása után elmondta, hogy a játékosok egy öt és fél hetes, intenzív felkészülésen vannak túl. A nagy játékos mozgás miatt nem egyszerű a csapat összerázása, de kezd kialakulni egy jó közösség. A mester újságírói kérdésre elmondta, hogy a bíztató szakmai koncepció és az új csapat összerakása és az ebből következő kihívások voltak azok, amik megfogták a ceglédi ajánlatban.


Klausz László után Ványi Zsolt az épülő lelátóról is szólt pár szót. Elmondta, hogy a munkálatok még jelenleg folynak, ezért egy éves bérleti szerződést kötöttek az albertirsai önkormányzattal, az Ecsedi László Sportcentrum használatával kapcsolatban. A szakmai igazgató egyből jelezte, hogy nem szeretnék kitölteni ezt az egy éves időszakot. A jelen készültségi állapota alapján november végére, december elejére készülhet el. Szeretnék a kivitelezőket sürgetni, hogy a tavaszi szezont, már hazai pályán tudja a csapat játszani.

Az építkezéssel kapcsolatos beszélgetés után az új másodedzőhöz Schön Lászlóhoz került a szó, aki rövid bemutatkozása után beszélt pár szóban az NB II-es bajnokságról is. Elmondta, hogy nehéz szezon elé néz a Cegléd, várhatóan nehezebb elé, mint amilyen a tavalyi sorozat volt, de megerősödött a csapat, így a két előző felszólalóval hasonlóan ő is elmondta, hogy a cél a biztos bennmaradás és a középmezőny elérése.

A Ceglédi VSE július 30-án vasárnap 18:00 órakor kezdi meg a menetelését a Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelmeiben, Albertirsán a Szeged 2011 (Klausz László korábbi klubja) ellen.

👨 Érkezők:

Hujber Tamás – MTK kölcsön - gólkirály az NB III nyugati csoportjában a tavalyi szezonban
Virág Ákos – DVSC kölcsön
Fehér Milán – MTK
Szilágyi Péter – Soroksár SC
Farkas János – Kazincbarcika – 30 góllal gólkirály az NB III keleti csoportjában a tavalyi szezonban
Nagy Zsolt – Budapest Honvéd
Damásdi Alex – Puskás Akadémia
Sándor István – Soroksár SC
Peszmeg Viktor – Soroksár SC
Törtei Tamás – Nyíregyháza Spartacus
Nyilas Elek – Vác FC
Majoros Szabolcs – U19
G Bíró Gergő – U19
Jakab Richárd – U19

Kőházi Ádám
fotó: Kisfaludi István

#cegledivse #hajracegled #cegledifoci

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció