Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Március 12. 16:00, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Utánpótlás eredmények 1. forduló

Utánpótlás eredmények 1. forduló

Utánpótlás eredmények 2012. március 10.-11.

U-13: Restart Ceglédi VSE – Soroksár 0-2

Jók: Hazafi G., Hörömpő L., Hartyáni N., Petrik S., Kovács B.
Zágon László edző: A második helyen álló Soroksár ellen a védekezést próbáltuk megszilárdítani. A mérkőzés elején az ellenfél fölényben játszott, mi csak egy-két szorvány akciót vezettünk. Mikor már nekünk is több lehetőségünk volt, akkor vétettünk egy szerencsétlen öngólt. A második félidőben is volt lehetőségünk az egyenlítésre, de az utolsó passznál mindig hibáztunk. A 65. percben bekapott második gól után eldőlt a mérkőzés. Látszott, hogy az idén először játszottunk nagypályán….

U-15: Restart Ceglédi VSE – Soroksár 2-2

Gólszerzők: Simon G. (büntetőből), Juhász D.
Jók: Simon G., Juhász D., Kovács P.
Farkas János edző: Sajnos ott folytattuk ahol ősszel abbahagytuk, az ellenfél három kapura lövésből két gólt rúgott, hozzáteszem óriási kapus hibák kellettek hozzá. A játék összképe alapján főleg az első félidőben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Óriási fegyelmezetlenségnek tartom a játékosok részéről, hogy amit az öltözőben megbeszélünk azt a pályán felrúgjuk.

U-17: SZEOL Tisza Volán – Restart Ceglédi VSE 2-3

Gólszerzők: Gabai P., Tandari P., Juhász D. Jók: Tandari P., Juhász D., Határ M., Mészáros M.
Kecskeméti József edző: A téli felkészülésünkhöz képest meglepően jól játszottunk a lényegesen jobb körülmények között alapozó Szeged ellen. Az első félidő után hátránnyal mentünk pihenőre (2-1). A szünetben végrehajtott három cserének köszönhetően megfordítottuk az eredményt (2-3) és meg is tudtuk tartani előnyünket a mérkőzés végéig. Gratulálok a fiúknak.

U-19: SZEOL Tisza Volán – Restart Ceglédi VSE 0-0

Márton Pál edző: Az alapozás során elvégzett munka az első tétmérkőzésen nagyon fegyelmezett és tudatos játék formájában köszönt vissza. A listavezető Szeged nem bírt védelmünkkel. A támadó játékunkon még javítani kell, de jó úton haladunk úgy érzem. Dicséret a csapat valamennyi játékosának a mutatott teljesítményért.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese