Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. December 18. 15:59, kedd | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Ungvári Attila visszatér

Ungvári Attila visszatér

A ceglédi judós március 7-én ’’szabadul,,

A még 2011-es év elején kirobbant doppingügy miatt tavaly júniusban a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség kétéves eltiltással sújtotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvári Attilát. A ceglédi sportolónak egy 2011. januári és februári versenyen vizsgált eredményeiben találtak doppinglistás anyagokat, melyek elmondása szerint önhibáján kívül kerültek szervezetébe. Az ügyben rendőrségi vizsgálati is indult, de mivel érdemi, perdöntő bizonyítékot nem sikerült felmutatni Attila ártatlanságát illetően, az eltiltás érvényben maradt.

A legutóbbi fejlemény 2012 nyarán történt az ügyben, amikor is arról számoltunk be, hogy Attilát mentesítették a doppingvétség alól, s az ügyben „csak” a gondatlanság vétsége maradt fent, az eltiltás azonban nem vesztette hatályát, aminek köszönhetően Attila legnagyobb bánatára nem indulhatott a 2012-es londoni olimpián sem.

Az ügyben azóta nem sok minden történt. Próbáltak ugyan még lefaragni az eltiltás idejéből, de sajnos nem sok sikerrel jártak.

Az eltiltás idejének végéhez közeledve Attila elsőként nekünk nyilatkozott a fejleményekről.

A két éves kényszerpihenő finisében Attila végre megkapta azt a hivatalos határozatot, amely eltiltásának végdátumát jelzi.

Attila szavaival élve a sportoló „2013. március 7-én szabadul”, ami azt jelenti, hogy első hivatalos edzését attól a naptól kezdheti majd meg. Ez néhány hónappal több mint, ami más hasonló esetekben lenni szokott – mondta Attila, hiszen januártól számított két évre még plusz két hónapot is felszámoltak, ami valószínűleg a vizsgálati eredmények időbeli elcsúszásának köszönhető.

Attila igyekszik minél hamarabb visszarázódni a munkába, hogy visszanyerhesse régi formáját, de ahogy elmondta biztosan nehéz lesz a visszaállás, ezért szeretne minél több lehetőséget kapni itthoni és külföldi erő-, ill. szintfelmérő mérkőzésekre. Edzője továbbra is Bíró Tamás marad. Attila elmondta, hogy szeretne az első olyan ceglédi sportoló lenni, aki sportpályafutását ceglédi színekben kezdi és fejezi is be.


A jövő évi versenynaptár még nem teljes, de Attila az április végi budapesti Európa-bajnokságon már szeretne indulni. Kérdésünkre Attila elmondta, hogy a 2016-os olimpia természetesen már ott motoszkál a fejében és minden addigi mérkőzése az ötkarikás játékoknak lesz alárendelve, de jelenleg Rio még nagyon távoli jövőnek tűnik.

Zárszóként Attila még köszönetét és háláját fejezte ki mindazon támogatóknak, akik az elmúlt két évben mellette álltak, a ceglédi lakosságnak, akik úton útfélen bíztatták őt. Edzőjének és családjának, akik mindvégig hittek benne, és végül, de nem utolsó sorban barátnőjének, aki Attila elmondása szerint a legnagyobb támasza volt az elmúlt nehéz időszakban.

Az előtte álló időszakhoz és a felkészülésekhez mi is nagyon sok sikert kívánunk neki!

fotó: Kisfaludi István

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese