Hírek
2016. November 08. 16:00, kedd | Helyi
Tovább menetelnek a Cápák
A női kézilabda NB II 6. fordulójában vasárnap délután hazai pályán nyert a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, így továbbra is az egyetlen veretlen együttes maradt a csoportjában.
A Duna-Pent elleni mérkőzés 10. percében már 6-0-át mutatott az eredmény jelző, mégis izgalmas második félidőt láthattak a kilátogató szurkolók. A Cápák sok hibával játszottak és a 45. percben már a dunaújvárosiak vezettek két góllal, de a Cegléd remek hajrája hazai győzelmet hozott.
Ceglédi Kék Cápák – Duna-Pent NKSE 20 – 18 ( 11 – 9 )
CEGLÉD: Juhász, Zsoldosné(kapusok), Oláh 7/4, Prókai 5, Tóth 4/1, Vígh 2, Dobos 1, Spolmin 1,
Cegléd, 200 néző
Vezette: Fehér V., Mezei F.
Az eredmény alakulása.10.p.: 6-0, 18.p.: 6-5, 26.p.: 9-6, 45.p.: 13-15, 56.p.: 19-16
Kiállítások:2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/1
Junior mérkőzés eredménye
Ceglédi Kék Cápák – Duna-Pent NKSE 11-29 ( 9 – 12 )
Ceglédi gólok: Asztalos 4, Imregi 3, Fedák 1, Német 1, Nagy 1, Koncsik 1
Jakab László edző: – Nagyon jó kezdés után sajnos megtorpantunk, aminek nem tudom mi volt az oka. Nem volt meg a kellő agresszivitás a védekezésünkben, nem tudtunk lerohanás gólokat lőni, felállt fal ellen pedig nem voltunk elég acélosak. Gratulálok a lányoknak ,hogy ilyen rossz játékkal is nyerni tudtak, ami egyébként az erőnket mutatja. A jövő héten ennél csak jobban tudunk játszani. A juniorok is jól kezdtek, de ahogy az ellenfél keményebbre vette a védekezést, sok labdát vesztettünk és lerohanás gólokat kaptunk. Nagyon fiatal a csapatunk és talán a dekoncentrálságnak tudható be, hogy pontatlanok vagyunk és sokszor még a passzokba is hibázunk.
-pézsé-
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
