Hírek
2015. Március 09. 15:54, hétfő | Helyi
Tiszán innen, Dunán túl
Népdaléneklési verseny Cegléden
Március 5-én hatodik alkalommal került megrendezésre a „Tiszán innen-Dunán túl” Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny, Pest megyei fordulója a Táncsics Mihály Általános Iskolában. A középiskolás népdalosok legrangosabb versenyének nevezett megmérettetés II. fordulójára idén a megye 17 településéről, 13 iskolából, 140 tanuló nevezett. A verseny három életkori (5-6, 7-8, illetve 9-10 évfolyamos tanulók) valamint három műfaji kategóriában (szóló, kisegyüttes, énekegyüttes) várta a jelentkezőket.

A zsűri Arany, Ezüst és Bronz minősítéssel értékelte a produkciókat, illetve az országos versenyre továbbjutókat Kiemelt Arannyal.


A zsűri tagjai voltak:
Belépő kategória: Lakosné Fülöp Ágnes és Bónácz Judit az Erkel Ferenc Művészetoktatási Intézmény ének-zene tanárai, Sápi Tamásné iskolánk volt ének-zene tanára.

I-II. kategória: Garas Kálmánné, iskolánk volt ének-zene tanára, szaktanácsadó, Béres Judit az Erkel Ferenc Művészetoktatási Intézmény ének-zene tanára, Béres Károly művészetoktatási szaktanácsadó, országos szakértő, a zsűri elnöke.
Eredmények és továbbjutottak listája
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












