Városlista
2022. január 28, péntek - Károly,

Hírek

2012. Február 22. 14:17, szerda | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

Tenisz: Arn Gréta legyőzte kínai ellenfelét a monterreyi első körben

Tenisz: Arn Gréta legyőzte kínai ellenfelét a monterreyi első körben

A hatodik kiemelt Arn Gréta 73 perc alatt 6:1, 6:4-re legyőzte a kínai Csang Su-ajt a mexikói Monterreyben zajló női tenisztorna első fordulójában, így továbbjutott a következő körbe, akárcsak Babos Tímea.

Arn rögtön a mérkőzés elején brékelte ellenfelét, így 2:0-s előnnyel és megfelelő önbizalommal folytathatta az összecsapást, ami szerencsére sokáig ugyanilyen simán folytatódott. Bő húsz perc elteltével már 5:1 volt a magyar lánynak, és pillanatokon belül be is fejezte a szettet, miután szerváival nem igazán tudott mit kezdeni kínai riválisa, aki a bréklabdáknál is rendre tehetetlennek bizonyult.

A második játszma is simán kezdődött, Arn elhúzott 4:1-re, ám amikor már azt hihettük, hogy hamarosan befejezi az összecsapást, a meccs során váratlanul először elveszítette adogatását. Arn ugyan rögtön visszabrékelt, ám a következő játék ismét Csang Su-ajé lett.

5:4-nél a magyar lánynak adogatni kellett a mérkőzésért, és Csang Su-aj ugyan 40:0-nél kiegyenlíthetett volna, ám Arn fordított, és végül megnyerte a gémet és 73 perc alatt a meccset is. Arn Gréta–Csang Su-aj 6:1, 6:4.

Ugyanezen a tornán Babos Tímea is érdekelt volt az 1. fordulóban. A világranglistán 107. helyen álló Babos az első szettben háromszor is elvette a szabadkártyával induló mexikói Ximena Hermoso adogatását. Egyszer ugyan a hazai versenyző is brékelni tudott, de az első szettet így is könnyedén, 6:2-re megnyerte a 18 éves magyar teniszező.

Babos a folytatásban is kézben tartotta a meccset a világranglistán 382. mexikóival szemben, ugyanis a második játszma első három gémjét is megnyerte, és bár ezután egy kicsit összeszedte magát a mexikói, arra nem volt esélye, hogy egyenlítsen.

A magyar játékos végül egy óra hét perc alatt 6:2, 6:3-ra győzött, és bejutott a 2. fordulóba.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 21. 18:12, péntek | Sport

Szoboszlai a hétvégén visszatérhet

A hétvégén várhatóan visszatérhet kisebb sérülése után Szoboszlai Dominik, a RB Leipzig labdarúgója.

2022. Január 16. 17:06, vasárnap | Sport

Szoboszlai megsérült, több hetet is kihagyhat

Sajtóértesülések szerint akár egy hónap kihagyás is várhat Szoboszlai Dominikra, az RB Leipzig magyar válogatott futballistájára.

2022. Január 11. 15:15, kedd | Sport

Nagyszerű győzelem!

A Ritmus Ase az A-Híd Szilveszter Rallye-ra visszatért a 2019-ben közös bajnoki címet szerzett Vincze Ferkóhoz és a győztes recept ismét működött,

2022. Január 11. 13:02, kedd | Sport

Győztes visszatérés a Szilveszter Rallyn

Győzelemmel tért vissza mind a ralipályákra, mind a Korda Racing kötelékébe Vincze Ferenc, aki mellett az Európa bajnok úszó, Verrasztó Dávid is a csapat színeit képviselte az évbúcsúztató az A-Híd Szilveszter Rallyn.