Hírek
2016. Február 17. 12:00, szerda | Helyi
Tárt kapukkal
Karrier Napot tartottak az Infineonnál.
Az Infineon ceglédi telephelyén megtartott nyílt nap legfontosabb célja az volt, hogy az érdeklődők betekinthessenek a gyár működésébe, megismerhessék és testközelből lássák, mi az, ami a vállalatot megkülönbözteti a többi munkahelytől.
A gyárlátogatás mellett a betöltésre váró munkakörökről is volt lehetőség tájékozódni, a látogatók szabadon beszélgethettek a cég munkatársaival, akik igyekeztek minden kérdésre választ adni.
Egy ilyen méretű vállalat számára fontos, hogy a környezetében ismert legyen, ennek pedig feltétele, hogy betekintést engedjen hétköznapjaiba. A cégek számára külön érték az ilyen alkalmak során, ha a látogatóktól visszajelzést kapnak. Az esemény szervezői kifejezetten célul tűzték ki, hogy a vállalat és a település közötti párbeszéd a találkozással közvetlenebbé és intenzívebbé váljon.
A borús idő ellenére szép számban érkeztek érdeklődők, akik akár egy élménnyel, vagy éppen egy jövőbeli állás lehetőségével térhettek haza. Mind a szervezők, mind a látogatók sikeresnek ítélték a rendezvényt, amely érdemes a folytatásra.
Hamarosan újabb lehetőség kínálkozik majd arra, hogy a szűkebb – vagy akár a tágabb – régió érdeklődői megismerkedhessenek egy világszínvonalú gyár napi működésével, betekinthessenek a kulisszák mögé – tegyék ezt akár álláslehetőséget keresve, vagy pusztán kíváncsiságból, egy érdekes programként.

Örömmel fogadjuk önéletrajzát jelentkezés@infineon.com e-mail címen, valamint a 2700 Cegléd Ipartelepi út 3. címen is.
További információ:
Mészöly Bernadett
HR Specialista
Telefon: +36 53 514 670

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
