Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2011. November 07. 14:56, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Szoros játékban hazai siker!

Szoros játékban hazai siker!

A 8. játéknapon a Vasutas teke gárdája hazai pályán fogadta a tavalyi szezonban még szuperligás Szegvári TSE alakulatát.

A ceglédi csapatnak nagyon nagy szüksége volt a győzelemre, hogy biztosan tartsa helyét a középmezőnyben, de előre lehetett számítani rá, hogy a Szegvár nem fogja könnyen adni magát.

A mérkőzés első sora izgalmas döntetlent hozott (1:1), csekély 11 fás hátrányba került a Cegléd.

A középső sor ugyanolyan kiélezett volt, mint az előző és ez is döntetlent hozott (2:2) és minimálisan, de tovább nőtt a szegvári csapat előnye 13 fára.
A befejező sorra maradt a két bajnoki pont sorsa és mind két gárda tudta, hogy a 13 fa ebben a sportban jelentéktelen előny.

A hazai játékosok nem csalódtak utólsó párosukban és mint már annyi bajnoki találkozón magabiztos játékkal mind a ketten felül múlták ellenfeleiket (4:2) és ledolgozva a hátrányt, megszerezték a több ütött fáért járó két pontot is.
Ezzel megérdemelten sikerült bezsebelnie a két bajnoki pontot a Vasutas csapatának és megtartani helyét a tabellán.

Az ifjúságiak is sikerrel vették az akadályt és 3:1 arányban győztek!
A 9. fordulóra a Vasutas halasztást kért, ezért legközelebb november 19-én 10 órakor a Tiszakécskét látja vendégül a Teleki utcában.

Eredmények:
Felnőtt: Ceglédi VSE : Szegvári TSE 6:2 ( 3253:3185)

pontszerzők: Csiszár Ottó 566fa ; Rimóczi Zoltán 545fa ; Varga István 542fa ; Sápi Tamás 556fa

ifjúságiak: Ceglédi VSE : Szegvári TSE 3:1 ( 1023:970)
pontszerző: Varga Mátyás 510fa

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.