Hírek
2014. Július 22. 14:46, kedd | Helyi
Szinte dézsából öntik majd
Másfél nap alatt egy hónapnyi eső zúdulhat le
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország keleti felének nagy részére és a Dunántúl jelentős részére is a felhőszakadások miatt.
Többfelé lesz jelentős vagy nagymennyiségű csapadék, amelynek a legnagyobb része szerda reggelig, délelőttig várható – közölte az OMSZ.
Kiemelten hangsúlyozták, hogy az előrejelzett csapadék területi eloszlása és mennyisége a szokásosnál jóval bizonytalanabb.

Összességében többnyire 10-50 milliméter csapadék várható, ezen belül a nagyobb mennyiség az Északi-középhegység tágabb térségében, az Észak-Alföldön, valamint a Dunántúl északi és keleti felén esélyesebb.
Emellett a helyenként ismétlődő intenzív záporokból rövid idő alatt akár 30-50 millimétert meghaladó csapadék hullhat, emiatt szerda éjfélig lehetnek olyan helyek az országban, ahol egy-másfél nap alatt a havi csapadékmennyiséget jelentősen meghaladó eső, záporeső hullhat. A júliusi országos átlagos csapadék 65 milliméter volt.
A nagyobb térségre kiterjedő csapadékmezőkön belül vagy azok között a lokálisan, kisebb gócokban előforduló zivatarokat a már említett csapadék mellett kis valószínűséggel néhol jégeső és szélerősödés kísérheti.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
