Hírek
2026. Július 06. 13:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Sulyok Tamás: a tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
A Magyar Péter miniszterelnök által bejelentett, több közjogi méltóság, köztük a köztársasági elnök elmozdítását célzó lépésekre vonatkozó kérdésre Sulyok Tamás aláhúzta: Magyarországon az elnök jogállását az alaptörvény határozza meg.
"Nincs okom a lemondásra, és a miniszterelnök eddig nem talált közjogi indokot az eltávolításomra" - jelentette ki az államfő.
A köztársasági elnök esetében az alkotmánymódosítási javaslat "csupán egy mondattal intézi el a hivatalból való eltávolítás kérdését", s mivel a szöveg a "jelenlegi köztársasági elnökre", nem pedig általában az elnöki tisztségre vonatkozik, nem értelmezhető másként, mint "egy konkrét személyre szabott jogszabályként, amit semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni"
- vélekedett Sulyok Tamás.
Vitathatónak nevezte azt is, hogy Magyar Péter őt "szégyenletes és elfogadhatatlan módon" a korábbi kormány "bábjának" nevezte. Rámutatott: soha nem volt sem párttag, sem politikus, a Fidesz kormányzása alatt viszont élt a vétójogával, és aláírta a jelenleg kormányzó Tisza párt törvényeit is. Sulyok Tamás szerint a miniszterelnök kettős mércét alkalmaz, mivel "nem látna problémát abban, ha valamelyik Tisza-párttag, vagy akár valamelyik jelenlegi kormánytag lenne a következő köztársasági elnök".
Az államfő szerint Magyarországon jelenleg "egyre világosabban körvonalazódik a hatalomközpontosítás", amely "nagyon gyorsan halad, és szinte elsöprő erejű". Felmerül a kérdés, hogy "ez az erő nem söpri-e el a nemzetközileg elismert és megkövetelt jogállamisági elveket, valamint a valódi képviseleti demokráciát is" - jegyezte meg Sulyok Tamás.
Figyelmeztetett: a kormánypárt "valóban hatalmas támogatást kapott, ami sok dologra feljogosítja", mindazonáltal szem előtt kell tartani, hogy nem lehet mindent megtenni csak azért, mert az technikailag lehetséges."
Az új alaptörvényről indítandó társadalmi egyeztetésre vonatkozó kérdésre Sulyok Tamás elmondta: látható, hogy "széleskörű és határozott társadalmi igény mutatkozik például az elnöki tisztség politikai átértelmezésére". "Ez lehetséges, akárcsak egy új alkotmány megalkotása is", nem szabad viszont "szem elől téveszteni az alapvető európai értékeket és a jogállamiság pilléreit"
- húzta alá.
A lengyel-magyar kapcsolatokról az államfő elismerte: az utóbbi években feszültségek voltak a két kormány között, ő azonban arra törekedett, hogy "ez a kapcsolat mindig fennmaradjon, és a magyar és a lengyel nép mindig +két jó barát+ maradjon". Felidézte: márciusban Karol Nawrocki lengyel elnökkel együtt ünnepelte a magyar-lengyel barátság napját a lengyelországi Przemyslben és Budapesten is, múlt héten pedig Poznanban emlékeztek meg együtt az 1956-os poznani munkásfelkelés 70. évfordulójáról. Sulyok Tamás meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyelek és a magyarok közötti "történelmi barátságot semmilyen esetleges véleménykülönbség vagy a pártok és kormányok közötti feszültség nem képes elrontani".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 10. 15:00, péntek | Belföld
Az államfő elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében a Sándor-palotánál
A \"tiszás önkényuralom kiépítése\" és Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítása ellen tüntettek a Fidesz és a KDNP szervezésében csütörtökön a Sándor-palotánál.
2026. Július 10. 14:00, péntek | Belföld
Közel 2 millióan nézték az elsötétült M1-et
A közösségi médiában is tarolt az M1 médiatörténeti felirata, a megtekintések száma minden adatot összegezve közel 2 millió - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája csütörtökön az MTI-vel.
2026. Július 10. 13:00, péntek | Belföld
Jellemőzen napos-gomolyfelhős, meleg, de szeles idő várható a hétvégén
Jellemzően napos-gomolyfelhős, de szeles idő várható a hétvégén, és nem kizárt záporok, zivatarok kialakulása.
2026. Július 10. 11:00, péntek | Belföld
Új vasútfejlesztés előkészítése kezdődött meg Székesfehérvár és a Balaton között
Új vasúti beruházás előkészítésére kötöttek tervezési szerződést a balatoni vasútvonal Szabadbattyán-Lepsény szakaszának fejlesztésére, amelynek célja, hogy itt is két vágányon, 160 kilométer/órás sebességgel lehessen haladni
