Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2012. Július 05. 11:19, csütörtök | Helyi
Forrás: infoCegléd

Semmelweis nap

Semmelweis nap

A kórházi dolgozókat ünnepelték és köszöntötték a hét elején.

A Toldy Ferenc Kórház július 03-án Semmelweis napi ünnepség keretén belül köszöntötte dolgozóit.


Az idén vasárnapra eső július elseje minden évben a magyar egészségügy napja. Ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Születésének 194. évfordulóján a kórház udvarában megrendezett ünnepség keretében emlékeztek meg a nagy múltú szakemberről.

A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az egészségügyben dolgozók kitartását, munkabírását, és elhivatottságát ismerik el és köszönik meg.

Az ünnepségen Földi László polgármester is tiszteletét tette, aki háláját fejezte ki minden kórházi dolgozó kitartó munkájáért. Pusztai Dezső, a kórház igazgatója pedig a kórházat érintő változásokról beszélt, melyek nyomán a kórház állami kézbe került, valamint július 1-től érvényben lévő egészségügyi rendszer átalakulásáról.


A díszünnepség végén dicséreteket, díjakat, kitüntetéseket és kinevezéseket vehetnek át az intézmény dolgozói.


fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.