Hírek
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap |
Bulvár
Forrás: MTI
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott: ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen az védhetetlen, a súlyos bűn, az súlyos bűn és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek.
Egyik bűn sem elfogadható, botrányos és súlyosan árt az egyháznak - mondta.
Az is fontos, hogy reflektáljanak rá, ne hallgassanak szemérmesen: először is el kell ismerni, hogy ami szörnyű, az szörnyű, ami visszataszító, az visszataszító és ami védhetetlen, az védhetetlen.
Semjén Zsolt ugyanakkor felvetette, az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a gender-ideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy "Welcome to the club"?
A KDNP elnöke úgy fogalmazott: visszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn. Ennél már csak egy súlyosabb bűn van, ha valaki erre még büszke is.
Amikor a saját, deviáns élethelyzetükből politikai ideológiát csinálnak és el is nevezik büszkeségnek. A legnagyobb bűn, ami létezik, ha a valaki a rosszat jónak mondja és a jót rossznak - fogalmazott, aláhúzva, itt van a "vízválasztó".
Kitért arra is, hogy az egyház nem a szentek egyháza, hanem a bűnösöké is. Az egyház azért szent, mert Jézus Krisztus szent, és nem azért, mert minden egyes tagja szent. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyházat minden időben ékesítik a szentek.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a Pitagorasz-tétel akkor is igaz, ha matektanár alkoholista. Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös.
A KDNP elnöke beszélt arról is, hogy a magyar állam egészének és minden részének feladata identitásunk, a keresztény civilizáció védelme, és ezt rögzítették Magyarország alaptörvényében is.
Rámutatott: Magyarországon az állam és egyház egymástól elválasztva működik. Az egyházak közhatalmi funkciót nem gyakorolnak, az állam pedig nem avatkozik szakrális kérdésekbe.
Kiemelte: az állam és egyház elválasztása ugyanakkor nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását. Egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a magyar hazának. A járható út a kettő harmonikus együttműködése az egész társadalom javára - mondta.
A magyar egyházpolitikai modell lényege az állam és egyház együttműködése a társadalom egészének javára - fejtette ki, hozzátéve: állam és egyház kapcsolatában alá-fölé rendelés nem fogadható el, csak szigorú egymás mellé rendelés, és Magyarországon ez meg is valósul.
Kitért arra is, hogy az a felfogás, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző politikai felfogásoktól, teljes félreértés, mert nem az egyház "mozog" a pártokhoz képest, hanem fordítva, a pártok az egyházhoz képest, és az egyház annyiban működik együtt, amennyiben az adott párt keresztény értékeket képvisel. A kereszténydemokraták nem azt várják, hogy az egyház közel álljon hozzájuk, hanem ők vállalják, hogy igyekeznek képviselni az egyház társadalmi tanítását, ezáltal közel állnak az egyházhoz - mutatott rá Semjén Zsolt.
Szerinte ha kétségbe lehet vonni az egyház társadalmi tanítását, akkor a keresztény értékeket képviselő politikai pártnak nincs közéleti legitimitása. Ha pedig őket ki lehet szorítani, akkor nincs aki megjelenítse az egyház társadalmi tanítását és az egyház visszaszorul a sekrestyébe - húzta alá.
Szólt arról is, hogy aki politikai szerepet vállal, a közéletben részt vesz, annak tisztességesnek és hatékonynak kell lennie. Ha valaki nem tisztességes, akkor az erkölcsi stiklik nem csupán a pártjának vagy magának okoznak kárt, hanem a kereszténységnek, az evangélium hirdetésének is.
Megjegyezte ugyanakkor: ha valakit támadnak, nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tisztességes, hanem azt, hogy olyan hatékonyan képviseli a keresztény értékeket és érdekeket, hogy érdemes őt támadnia az egyházellenes erőknek.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: a kereszténység, mint az egész kontinens közös öröksége az elmúlt két évezredben, iránymutató számunkra.
Az emberek egy része nem vesz tudomást a keresztényekről vagy egyenesen ellenük van - tette hozzá, és kitért a keresztények üldöztetésére, az eltüntetett köztéri keresztekre Nyugat-Európa-szerte.
Hangsúlyozta, ha a keresztények, a keresztény értelmiségiek nem lennének, a világ végképp utat veszítene. Olyan világ jönne, ahol minden megengedett, ahol nincs morális iránytű, elmosódik a határ jó és rossz között - vélekedett.
Azok az alapértékek, amelyek egykor naggyá tették Európát, mára kiveszőben vannak, a család, a nemzet, a kereszténység emlegetése szinte szitokszónak számít. Kitért arra is, hogy Magyarország ebben a viharban állja a sarat és mint azt tette századokon keresztül, ma is védi a keresztény értékeket, a klasszikus európai életmódot, kultúrát. Számukra a család mindennek az alapegysége, enélkül nincsenek erős közösségek, együttműködő nemzetek sem - szögezte le Jakab István.
Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke a szervezet elmúlt 35 évét tekintette át, kiemelve, hogy az alapítóatyák üzenete 35 év után is világos és élénken él, és a küldetésük, a keresztény közösségépítés azóta sem változott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.