Hírek
2011. Április 15. 12:43, péntek |
Helyi
Forrás: InfóCegléd
Sajnos nem sikerült nyerni
2011. április 13-án 19 órakor került sor a 11. helyért folyó párharc első mérkőzésére, csapatunk és a BSE-FCSM között. Győzelmi reményekkel indultunk Budapestre.
A feldobás után ellenfelünk jobban kezdett, azonban pár perc után átvettük a vezetést és 5 ponttal előttük jártunk. Úgy gondoltuk sima mérkőzés lesz és a győzelem már a zsebünkben van. Nos nem így lett.
Ellenfelünk nemcsak az első negyed végén tudta megfordítani az eredményt, de a második negyedben olyan előnyt szerzett, hogy hiába rázta fel Földi Sándor edző a csapatot a szünetben, hiába nyertük meg a 3. és 4. negyedeket, nem tudtuk már ledolgozni hátrányunkat.
Az első félidőben kapott 52(!!!), a másodikban kapott 32 pont teljesen tükrözi csapatunk védekezésének hiányát. Emellett a mérkőzés során ellenfelünk gólpasszainak száma 20 volt, csapatunké pedig mindössze 9, ami szintén nem fényes a csapatjátékot tekintve. Dobószázalékunk 39 volt a BSE 54%-a mellett, így el kell ismerni, hogy megérdemelt vereséget szenvedtek lányaink és arra kell törekedni, hogy vasárnap itthon győzni tudjunk a budapesti csapat ellen, hiszen semmi extra teljesítményt nem nyújtottak, csak mint csapat nagyon együttműködtek, ellentétben velünk.
Csapatunk játékosai közül senki nem teljesített kiemelkedően, mert hiába a dobott pontok, a védekezésünk nagyon alulmaradt a vártnál és szükségesnél.
BSE-FCSM - Ceglédi EKK 84 : 71
(24:20, 28:14, 17:19, 15:18)
Ceglédi EKK: Kavaliauskaite 19/6, Pap 13, Baksa 12/6, Varda 10, Dobrowolska 6/6, Orbán 4, Ruttner R. 3/3, Ruttner Zs. 2, Szabó 2, Nagy, Kobolák, Filipowicz D.
Edző: Földi Sándor
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
