Hírek
2018. December 11. 07:35, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Rekordteljesítményt érhet el az agrárium idén
A magyar mezőgazdaság több szempontból sikeres évet zár idén, ennek köszönhetően a kibocsátás enyhén emelkedhet, meghaladhatja a 2600 milliárd forintot, ezzel újabb rekordszintet érhet el
– közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a növekedést elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, a gyümölcstermesztés, illetve a baromfi ágazat alapozta meg.
Kukoricából 7,4 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. A búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, megegyezik az előző évivel. A 988 ezer tonnás repcetermés 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.
A gyümölcstermesztésben meghatározó alma mennyisége az idén meghaladta a 750 ezer tonnát, ami közel másfélszerese a 2017. évinek. Meggyből pedig 80-85 ezer tonna termett, ez szintén jelentősen felülmúlja az előző évi szintet.
A legtöbb állattenyésztési ágazat termelése is nőtt 2018-ban, a baromfiágazatban pedig a madárinfluenza hatásának kifutása figyelhető meg. A vágóhidak baromfivágása január-októberben élősúlyban 13 százalékkal bővült, ezen belül a kacsa- és a libavágások voltak a meghatározóak.
Az engedélyezett vágóhidak szarvasmarhavágása élősúlyban január-októberben 10 százalékkal emelkedett, a sertésvágások élősúlyban 1 százalékkal bővültek. Az élő sertés exportjának növekedése mellett csökkent az import, a juhágazatban meghatározó élőállat exportmennyisége január-szeptemberben 16 százalékkal nőtt – ismertették.
A mezőgazdasági termelői árak növekedése szintén hozzájárul a folyóáras kibocsátás emelkedéséhez, egyúttal kedvezően hat a mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezőségére - mutatott rá az AM. A termelői árak 2018. január-szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedtek éves alapon - tették hozzá.
A szaktárca szerint mindezeknek köszönhetően a gazdaság dinamikus növekedéséhez a mezőgazdaság is hozzájárul idén. A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.