Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. Március 10. 10:42, csütörtök | Helyi sport

Pont nélkül jöttek haza a fiúk

Pont nélkül jöttek haza a fiúk

Az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta Mezőkövesden a Ceglédi KKSE csapata.

Nem meglepetés, hogy mind a két csapat számára nagy téttel bírt a találkozó. Igazi „4 pontos” rangadó volt. Ennek megfelelően a mérkőzés egésze alatt szoros állás volt, hol a hazai, hol pedig a vendégcsapat vezetett 1-2 góllal.

Az egész mérkőzés egészére jellemző volt ránk a pontatlanság, ami leginkább a befejezésekben látszódott. Ezt a sok hibát az első félidő kiváló védekezése még kompenzálta, köszönhetően Tóth, Sipeki, Lepsényi, Országh quartettnek.

Sajnos a második félidőre a védekezésünk is vissza esett, de ekkor magára talált Bősz Dániel kapusunk, aki jó pár hazai lövést bravúrral védett, így sikeresen tartotta csapatában a lelket, bennünk pedig a reményt. Sajnos a pont szerzéshez ez is kevés volt, az utolsó 3 percre teljesen szétestünk, így kialakult a 4 gólos különbség.

Mezőkövesdi KC – Ceglédi KKSE: 29-25 (12-11)

Ceglédi KKSE: BŐSZ, Abramovic, Mojsilov (kapusok), Országh 2, TÓTH, LÁSZLAI 4, Hódi 2, Kun, SIPEKI, Lepsényi, Andelic 1, Imregi, Perisic 7, Megyeri 3, Bíró 2, Grbovic 4.

fotó: Kisfaludi István (infocegléd fotóarchívum)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.