Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2012. Október 24. 11:18, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: infoCegléd

Petíciót nyújtottak be a Szűcs telepen élők

Petíciót nyújtottak be a Szűcs telepen élők

Közmeghallgatást tartott az önkormányzat.

A rendhagyó képviselő-testületi ülésen a polgármester felvázolta az utóbbi idők intézményi átalakításait, és átvette azt a petíciót, amelyben a Szűcs és Kernács telepiek kérik a városba való átjutásuk megkönnyítését.

A felüljárón nagy kerülő, és gyalog nem is biztonságos, a gyalogos felüljáró pedig babakocsival, kerékpárral járhatatlan, így azon szintén nem tudnak átjutni a városba a Szűcs és Kernács telepen élők. A lakók petícióját Déványi Mihályné adta át. Az iratban azt kérik, hogy az önkormányzat alakítson ki biztonságos átjárót, amely összeköti lakóhelyüket a várossal, amit a sínek elvágnak tőlük. Ráadásul a rendőrök rendszeresen bírságolnak is, tíz-, húszezer forintja bánja annak, aki átvág a vasúti területen. A polgármester válaszában jelezte, hogy akár már tavasszal elkezdődhet a járda megépítése a felüljárón. Hörömpő Annamária, a Szűcs telepiek önkormányzati képviselője elmagyarázta: bár többször próbált erről tárgyalni az állomásfőnökkel, jelenleg 7-8 sínpár fut arra, és nagy a teherforgalom is, ezért nem egyszerű feladat egy ilyen átjáró kialakítása.

Ezen az egy felszólaláson kívül nem is érkezett több kérdés, észrevétel az önkormányzathoz.A polgármester a közmeghallgatáson résztvevők előtt beszámolt, hogy milyen intézményi, közigazgatási és városüzemeltetési változások történtek az elmúlt időszakban, illetve mire számíthat még a lakosság.

A tűzoltóságot átvette a katasztrófavédelem, ám továbbra is helyben maradt, ugyanazokat a feladatokat látja el, emellett kiemelten ügyel a 4. sz. főúton zajló veszélyes hulladék-forgalomra.

Idén két óvoda került a katolikus egyház fenntartásába, tavaly pedig a református egyház vett át szintén kettőt.

Május 1-től a kórház fenntartója az állam lett, amivel még nyert is a város, hiszen a kardiológiai és urológiai részleg osztállyá válhatott.

Január 1-től a Táncsics és a Várkonyi iskolát is átveszi az állam, az épületek üzemeltetése azonban továbbra is az önkormányzat feladata marad. A fenntartói feladatokat koordináló Pest megyei Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pedig Cegléden fog működni.

A Kossuth múzeum ezzel szemben az önkormányzat fenntartásába kerül majd január 1-től.

A polgármester a járási rendszer kialakításáról is beszélt. Ebben szétválnak az önkormányzati és a hatósági feladatok, így a járásokhoz kerül az okmányiroda, a gyámhivatal, az építéshatósági és szociális igazgatási feladatok, valamint a földhivatal, az ÁNTSZ és az állategészségügy. A járásközpont Cegléd, az irodái (törzshivatal) pedig a városházán lesznek – a ceglédiek tehát itt sem éreznek majd hatalmas változásokat. A járási hivatalhoz egyébként 12 település tartozik, ebből Abonyban, Albertirsán, Csemőben, Törtelen és Ceglédbercelen lesz helyi kirendeltség, ügysegédi hivatal pedig Jászkarajenőn, Dánszentmiklóson, Újszilváson és Tápiószőlősön lesz majd. A járási hivatal a polgármesteri hivataltól 45 fő munkavállalót vesz át, a kistérségi munkaszervezettől pedig pályázat útján ötöt. A kistérségek egyébként január 1-től nem működhetnek a régi rendben, de a szociális és gyermekjóléti területen továbbra is együtt fognak működni a települések.

Nyitott kérdés a mikebudai iskola ügye, ami a Táncsicshoz tartozik, és jelenleg 32 gyerek tanul benne, ám egyre kisebb a gyereklétszám, ezért a tagiskola jövőjéről hamarosan dönteni kell – mondta a polgármester.

A városi cégek közül az ÖKOVÍZ áll a legnagyobb változás előtt, ahhoz ugyanis, hogy tovább működhessen, jelentősen ki kellett terjeszteni a szolgáltatási területét. Harmincnyolc település víziközműve csatlakozott a ceglédi szolgáltatóhoz, így jóval a határidő lejárta előtt eleget tett a törvényi követelményeknek az ÖKOVÍZ. A polgármester elmondta: bízik benne, hogy a lakosság ellátásában nem lesz fennakadás, és a minőség is javulni fog.

A városi mozit sikerült megmenteni azáltal, hogy 3D technikát vásároltak, így ezért a filmélményért már nem kell Kecskemétre, Szolnokra utazni.

Az önkormányzat ajánlatot kapott egy cégtől, amely átvenné a termálfürdő üzemeltetését, ez azonban csak közbeszerzés útján lehetséges.

A városüzemeltetés területén az ősszel elvégzett kátyúzási munkákat és a szivattyútelep felújításának szükségességét emelte ki Földi László. Nyáron 6-8 millió forintot költött az önkormányzat intézmény-felújításra, ebben volt bölcsődei fürdőszoba átalakítás és óvodai útburkolat kialakítás, és festés is. A közmunka programnak köszönhetően a VÁRVAG sokszor anyagáron tud elvégezni bizonyos munkákat.

A közbiztonsággal kapcsolatban Földi László arról beszélt, hogy két-három városrészben nagy gondot jelentenek az olyan kisebb tolvajlások, mint például a termény ellopása a kertből. Hozzátette: a Kékkő utcai konfliktus előtt a rendőrségnek nem volt mindig megfelelő a reakciója az ez irányú bejelentésekre, most azonban már nagyon odafigyelnek. A Csengeri szélen és az Ugyerban felállítanak egy-egy körzeti megbízotti irodát a rendőri jelenlét fokozásának érdekében, illetve már folyik a Városőrség felállítása. Az erre a célra felszabadított ötmillió forint nem lesz elég, a belügyminisztérium segítségét is várja az önkormányzat.

A pályázatok terén a polgármester kiemelte a szennyvízcsatorna-beruházás III. ütemét, amelynek érdekében akár még idén sikerülhet megkötni a kivitelezési szerződést.

A Budai út átépítésére, és a Pesti út és a termálfürdő közötti 800 méteres szakasz felújítására is feltett szándéka pályázni az önkormányzatnak. Az energetikai pályázat keretében iskolák, óvodák szigetelése és fűtésrendszere korszerűsödhet, ez 400 millió forintos beruházást jelent, illetve a közvilágítás 200 millióból fejlődhet.

Folynak a tárgyalások a Démásszal, hogy a Bürgeház dűlőben, illetve a Külső-Kátai úton, ahol nincs közvilágítás, hogyan, és mennyiért tudnának telepíteni – számolt be a polgármester a fejlesztési tervekről a csütörtöki közmeghallgatáson.

fotó: Tánczos Tibor

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét