Hírek
2014. Október 06. 15:34, hétfő | Helyi
Megváltozott munkaképességűeket keresnek Cegléden
120 embert foglalkoztatnak, de máris bővítést terveznek az új összeszerelő üzemben
Mintegy 120 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak az ipari parkban újonnan megnyitott összeszerelő üzemben. Az üzemcsarnokot a SAS Kft. újította fel és alakította ki erre a célra, a dolgozókat pedig az M-V Consulting foglalkoztatja.
A SAS Kft. mintegy hetven millió forintos beruházása 50 százalékos uniós, illetve állami támogatással jött létre – ismertette a cég vezetője, Pap Norbert. A megváltozott munkaképességű dolgozók elsősorban összeszerelési, csomagolási munkákat végeznek, mindenki az egészségi állapotának, egyéni képességeinek megfelelően. A foglalkoztatottak közül 57-en ceglédiek, a munkavállalók másik fele pedig a környékbeli településekről jár be dolgozni.
Ez az üzem nem csak azért fontos, mert a megváltozott munkaképességű emberek így visszatérhetnek a munka világába, és pénzt is kereshetnek, hanem ezáltal javul az önbecsülésük, és teljes életet élhetnek – mondta Mondi Tamás, a foglalkoztató M-V Consulting Kft. ügyvezetője. Hozzátette: megrendelése bőven van a cégnek, ezért a jelenlegi 120, a munkaügyi központ által „kiközvetített” dolgozó mellett további 100 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását tervezik, várják az érintettek jelentkezését.
Az átadáson részt vett Hegedűs Ágota alpolgármester, illetve Takáts László a Gazdasági Bizottság elnöke is. Takáts László elmondta: az üzemcsarnok létrehozása egybevág az önkormányzat és a kormány elképzeléseivel. Az uniós támogatások 60 százalékát a kormány gazdaságélénkítésre, a foglalkoztatás növelésére kívánja fordítani a jelenlegi ciklusban. Az önkormányzat pedig az infrastruktúra javításával tud segítséget nyújtani, illetve megkönnyíteni a dolgozók munkába járását – tette hozzá Takáts László.
Szokolai Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
