Hírek
2023. Július 24. 12:51, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Ősszel kezdődik a Hogyan tudnék élni nélküled? című musical forgatása
Törőcsik Franciska és Ember Márk főszereplésével késő ősszel kezdik forgatni a Hogyan tudnék élni nélküled? című musicalt, amely egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el Demjén Ferenc dalaival.
Az NFI közleményében kiemeli, hogy a két idősíkon játszódó filmben a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában. A levelekből egy magával ragadó szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi apja által számára kijelölt vőlegényével. A lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival, és azután mindent elsöpör a szerelem - áll a közleményben.
A Demjén Ferenc slágereire épülő történet forgatókönyvét Kormos Anett humorista Goda Krisztinával írta. Utóbbi nevéhez rendezőként és forgatókönyvíróként számos sikeres mozifilm kapcsolódik (Szabadság, szerelem, Csak szex más semmi, Kaméleon, BUÉK), és most kreatív producerként is közreműködik. A film rendezője Orosz Dénes, a főszerepekben Törőcsik Franciskát és Ember Márkot láthatja a közönség. A film az IKO gyártásában készül, producere Kirády Attila.
Fotó: Demjén Ferenc - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Augusztus 30. 09:00, vasárnap | Bulvár
Ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában
Ötvenezer doboz sört loptak el egy elosztóközpontból az Egyesült Államokban, Kaliforniában – derül ki a megkárosított cég felhívásából.
2026. Augusztus 27. 17:00, csütörtök | Bulvár
Több mint húszezer ember vívott paradicsomcsatát a spanyolországi Bunolban
Több mint húszezer ember vett részt az immár 79. alkalommal megrendezett Tomatina paradicsomcsatán a spanyolországi Bunolban szerdán.
2026. Augusztus 24. 16:00, hétfő | Bulvár
Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál
Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely csütörtökön kezdődik a Várpalota-Inota melletti hűtőtornyoknál.
2026. Augusztus 16. 16:00, vasárnap | Bulvár
Negyvenéves jubileumát ünnepli idén a Sitkei Rockfesztivál
Negyvenéves jubileumát ünnepli idén a Sitkei Rockfesztivál, amelyet augusztus 20. és 22. között rendeznek meg a Vas vármegyei településen, a kápolna melletti domboldalon
