Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2014. Március 06. 16:20, csütörtök | Helyi
Forrás: mti/hvg

Őrizetbe vették Ruttner Györgyöt

Őrizetbe vették Ruttner Györgyöt

Negyvenmillió forintnál is többet vett fel letétként egy ügyvéd négy ügyféltől, aztán elköltötte

Jován László az MTI megkeresésére megerősítette Ruttner György őrizetbe vételét, részletekről nem kívánt nyilatkozni.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közölte azt MTI-vel, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette azt a budapesti ügyvédet, aki a megalapozott gyanú szerint 2010. és 2012. között több alkalommal kötött letéti megállapodást ügyfeleivel, majd az ügyvédi letétként átvett összegekkel később nem számolt el, hanem sajátjaként rendelkezett velük.

A főügyész közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint az ügyvéd 2010. és 2012. között ingatlanvásárlás fedezeteként négy ügyfelétől fejenként tízmillió forintot meghaladó összeget vett át ügyvédi letétként.

Az adásvételi ügyletek végül nem jöttek létre, ennek ellenére a sértettek által letétbe helyezett összegeket a gyanúsított sem a megállapodásokban szereplő határidőig, sem később nem adta át nekik. Az ügyészség szerint a pénzt az ügyvéd saját célra használta fel, ezzel jogtalan hátrányt okozott az ügyfeleknek, és rendszeres haszonszerzésre törekedett.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfit különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette, és a Budai Központi Kerületi Bíróságon indítványozta a házi őrizetének elrendelését.

A közlemény kitér arra is, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyvéddel szemben más ügyben, ügyvédi visszaélés bűntette, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette, büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt tavaly decemberben már vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Címkék: Ruttner György

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.