Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Október 02. 14:12, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Nézőpont: továbbra is elsősorban a híradókból tájékozódnak az emberek

Nézőpont: továbbra is elsősorban a híradókból tájékozódnak az emberek

A híradók továbbra is meghatározó szerepet töltenek be az emberek tájékozódásában, elsősorban e műsorokból szerzik az információkat, ezért alapvetően befolyásolják a nézők gondolkodását és világról alkotott képét - állapította meg a Nézőpont Intézet Médiaműhelye közvélemény-kutatásában, amelynek eredményeiről szerdán tájékoztatta az MTI-t.

Kifejtették: a kutatásban megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy naponta hallgat vagy néz hírműsorokat, míg a megkérdezettek negyede hetente több alkalommal. Ezzel szemben a válaszadók mindössze 3 százaléka állította, hogy soha nem figyeli a hírműsorokat.
Az idősebb korosztályok aktívabban követik a rádióban, televízióban elhangzó hírműsorokat, ugyanakkor a 18-29 éves korosztály tagjai közül is minden harmadik válaszadó naponta figyeli ezeket az adásokat - írták.
Az intézet kiemelte: a két legnézettebb időszak a délután 18 és este 22 óra közötti, illetve a reggel 6 és 8 óra közötti sáv, a válaszadók 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az esti időszakban követi a hírműsorokat, míg 36 százalékuk inkább reggel figyeli ezeket az adásokat.
A hírműsorok megkülönböztetett szerepét jelzi, hogy a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szinte minden nap várja a híradót - fogalmaztak. Az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válnak ezek a műsorok: a 18-29 év közöttiek 33 százaléka várja minden nap a híradót, míg a 60 év felettiek esetében e csoport aránya már 80 százalék.
Hangsúlyozták: a magyar lakosság tudatosan követi a hírműsorokat. Ezt bizonyítja az is, hogy az összes megkérdezett 71 százalékára nem jellemző, hogy csak véletlenül kapcsolna oda.
A kutatási adatok szerint a rádiós és televíziós hírműsorok jelentik a magyaroknak az elsődleges tájékozódás alapját - állapították meg a kutatásban. Az összes megkérdezett 47 százalékára teljes mértékben jellemző, hogy e forrásokból szereznek tudomást az új hírekről, míg további 36 százalékra inkább jellemző. Összességében tehát az emberek több mint 80 százaléka a rádióból és televízióból értesül az új információkról.
A médiaműhely rámutatott: a nyomtatott és az online sajtó szerepe Magyarországon kisebb, ugyanakkor lassú átrendeződés figyelhető meg, mert a fiatalabb korcsoportok egyre inkább az online médiát tekintik elsődleges tájékozódási alapnak.
A rádiós és televíziós hírműsorok és a nyomtatott sajtó szerepe a tájékozódásban az életkorral párhuzamosan nő, míg az online sajtóval kapcsolatban ellentétes trendről lehet beszélni: a fiatalabb generációk nagyobb arányban értesülnek az új hírekről ebből a forrásból - közölték.
A hírműsorok szerkesztőinek felelősségére hívja fel a figyelmet, hogy az emberek jelentős része elsősorban azokat a híreket követi, amelyek érintik, a többiről rendszerint elkapcsolnak: az összes megkérdezett 42 százalékára jellemző ez az attitűd - írták. Ez a hozzáállás erősebben jellemzi a fiatalabb korcsoportokat, ugyanakkor a 60 évnél idősebbek közel harmada szintén így tesz.
A kutatás alapján a hírszerkesztők felelősségét emeli ki az is, hogy a közönség jelentős hányada tényként kezeli az elsődleges forrásból megszerzett információkat: csak az összes megkérdezett 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a neki fontosabb híreknek más forrásból is utánanéz, míg 43 százalékra ez inkább nem vagy egyáltalán nem jellemző.
Ez a fajta fogyasztói tudatosság nincs erős összefüggésben az életkorral, csak a legidősebb korosztály esetében mutatkozik némi eltérés. Ezzel szemben az iskolai végzettség jelentősen befolyásolja ezt az attitűdöt: minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál inkább jellemző rá, hogy más forrásokból is utánanéz az őt érintő híreknek.
Az adatok azt bizonyították, hogy a rádiók és televíziók hírműsorai továbbra is az információszerzés vezető forrásai. Az országos lefedettségű rádiók és televíziók a hazai tájékoztatás meghatározó szereplőiként továbbra is töretlen pozícióval rendelkeznek a közvélemény formálásában. A kutatás eredményei ugyanakkor ráirányítják a figyelmet a hírműsorok tartalmi és szerkesztési sajátosságainak vizsgálatára és a hírszerkesztők felelősségére - állapították meg a felmérésben.
A közvélemény-kutatást augusztus 23. és szeptember 3. között kétezer ember személyes megkérdezésével, a magyarországi felnőtt lakosságot nem, korcsoportok, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentáló mintán végezték.

Címkék: Média-kutatás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során