Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Április 20. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: MTI

Németh Lászlóné tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról

Németh Lászlóné tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról

Tájékoztatást kér a Mol támogatási politikájáról a nemzeti fejlesztési miniszter, miután kiderült, hogy az olajipari vállalat támogatta a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz köthető Haza és Haladás Alapítványt. Németh Lászlóné erről a Hír TV pénteki műsorában beszélt.

Németh Lászlóné a televíziónak elmondta: az állam meghatározó, de kisebbségi részvénycsomag tulajdonosa a Mol-ban, és semmilyen módon nem szól bele a társaság üzletvitelébe, így támogatási politikájába sem. Ugyanakkor kiemelte: nem tartja helyesnek, hogy egy részben állami tulajdonban álló vállalat bármilyen politikai formációnak anyagi támogatást nyújtson. Németh Lászlóné a televíziónak elmondta, hogy több kérdésre is választ vár az olajvállalat vezetésétől, és az eddigi gyakorlat befejezését kéri majd tőlük.
Több napilap is hírt adott arról, hogy több mint kétszázmillió forint adományt kapott 2011-2012-ben a Haza és Haladás Alapítvány, amely Átláthatósági politika címmel tette közzé minden egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását.
A Népszabadság, a Világgazdaság, a Magyar Hírlap és a Népszava is beszámolt arról, hogy a támogatók között szerepel az OTP Bank és a Mol is.
Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a kormány nem folyik bele a Mol irányításába, így a cég menedzsmentjének támogatási politikáját sem kommentálja.
"Ugyanakkor ez a helyzet is nyilvánvalóvá teszi, hogy semmiféle hatalmi túlterjeszkedés vagy demokratikus deficit nem jellemzi hazánkat, hiszen pont azok, akik ezeket az alaptalan vádakat rendszeresen megfogalmazzák, jelentős +állami+ támogatásban részesülnek" - tette hozzá Giró-Szász András.
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta: pártjuk elfogadhatatlannak tartja, hogy 2012-ben az OTP és a Mol 30, illetve 15 millió forinttal támogatta a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítványt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során