Hírek
2024. Augusztus 03. 09:01, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
Közölték, az idén is kiemelt figyelmet szentelnek a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, amelyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak. Az ellenőrzésekben az érintett vármegyék mellett számos más vármegye ellenőrei is részt vesznek.
A tájékoztatás szerint a NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit, és szolgáltatóit, igazodva a nyitvatartási szokásaikhoz és forgalmukhoz.
Ismertetik, hogy az ellenőrzéseken az idén a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapításának, és megfizetésének vizsgálata is kiemelt figyelmet kap.
Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása - írják a közleményben.
Példaként említették, az egyik vendéglátóhelyen a revizorok arra lettek figyelmesek, hogy csak a magyarul beszélő vásárlók kapnak nyugtát, a külföldieknél az eladók egyáltalán nem használják a pénztárgépet. A próbavásárláskor az ellenőrök angolul rendeltek, így ők sem kaptak semmilyen bizonylatot. Mivel a társaság tavaly már szintén bukott egy ellenőrzésen nyugtamulasztással, ezért a vállalkozás a bírságon felül 12 napos üzletzárásra is számíthat - tették hozzá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, ezért a jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat, és a fizetendő adót. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.
A NAV közleményében hangsúlyozta, az ellenőrzésekkel a jogkövető adózókat is támogatják, mert megakadályozzák, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 17. 09:14, hétfő | Kék hírek
Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik
Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés indul hétfőn, amely Magyarországon is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
2025. Február 16. 08:58, vasárnap | Kék hírek
Rács mögött a műszaki vizsgaállomás korrupt munkatársai
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket.
2025. Február 16. 08:57, vasárnap | Kék hírek
Állatkínzás miatt letartóztatás
A Sárvári Járási Ügyészség eredményesen indítványozta annak az osztrák nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több magyarországi ingatlanában rendkívül rossz körülmények között tartott állatokat.
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.