Hírek
2017. Április 14. 13:22, péntek | Helyi
Napsütésben, szélben Dorog ellen
Napsütéses, de szeles időben fogadta szerdán a Ceglédi VSE a Merkantil Bank Liga 9. helyén álló Dorogi FC csapatát.
Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, amire az MLSZ is felhívta a hét elején a figyelmet, rangadóként beharangozva az összecsapást. Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, a mezőnyben kiegyenlített volt a játék, voltak lehetőségeink, ahogy a vendégeknek is de komoly helyzet nem alakult ki a kapuk előtt az első 20 percben.
Aztán a mérkőzés első komolyabb helyzete a miénk volt, Tóth tekert 16 méterről, de a kapus oldalra tudta öklözni a labdát, amit Albert Ádám megtudott fejelni, de blokkolták, majd a kapus végül kiütötte a labdát az ismételni próbáló Albert előtt.
Nem sokkal később Szabó fejelt mellé közelről egy pontrúgás után, majd Peres húzott jól a bal szélről középre, amit egy lövéssel fejezett be, de nem sokkal mellé ment. Ezekben a percekben megszerezhettük volna a vezetést, de sajnos nem sikerült., így 0:0-s döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe 45 percnyi játék után.
A második félidőben rendbe rakta védekezését a Dorog, amit nem igen tudtunk sajnos áttörni. Leginkább kontra támadásokból és pontrúgások után tudtunk helyzetet kialakítani, de nem kellett komolyabb védést bemutatni a vendég kapusnak.
Említésre méltó lehetőség egyik csapat előtt sem alakult ki a második félidőben, ez alapján igazságosnak mondható a döntetlen, ami a riválisaink botlása miatt újabb helycserét eredményezett. A mai forduló után 15. helyre ért fel a csapat, megelőzve a Budaörsöt is, igaz egyenlő pontszámmal található a két csapat a tabellán.
Vasárnap újabb nagyon nehéz összecsapás vár a fiúkra, Gyulára utazunk a Szeged 2011 elleni mérkőzésre.
Kőházi Ádám
#cegledivse #hajracegled
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
