Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Február 27. 12:40, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Minden ötödik, sérüléssel járó balesetet kerékpárosok vagy gyalogosok okozzák

Minden ötödik, sérüléssel járó balesetet kerékpárosok vagy gyalogosok okozzák

A személyi sérüléssel járó balesetek mintegy húsz százalékát kerékpárosok vagy gyalogosok okozzák - mondta a tavalyi statisztikai adatokra hivatkozva Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes, aki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: kampányt indítanak annak érdekében, hogy csökkentsék ezt az arányt.

A dandártábornok közölte, hogy tavaly 605-en haltak meg közlekedési balesetben, 28 százalékuk gyalogos volt. Ilyen magas értéket az utóbbi tíz évben nem tapasztaltak - mutatott rá.
Halmosi Zsolt azt mondta, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok jelentős része a legalapvetőbb közlekedési ismeretekkel sem rendelkezik, ezért a kampány célja a jogszabályismeret bővítése és emellett a veszélyekre való felhívás.
Külön szólt az életkorukból adódóan veszélyeztetettekről, az idősekről és a gyermekkorúakról, akikre ugyancsak fel kívánják hívni a figyelmet, továbbá a gyalogátkelőhelyek megközelítésével kapcsolatos szabályok betartására figyelmeztetett.
A dandártábornok jelezte, hogy ellenőrzéseket is tartanak majd a gyalogos- és kerékpáros-balesetek visszaszorítása érdekében, de ezek elsősorban segítő jellegűek lesznek, csak másodsorban szankcionálnak. Mindemellett óriásplakátokkal is fel kívánják hívni a figyelmet az ilyen típusú balesetek veszélyeire.
Rámutatott arra is: az idén már húsz járművezetőn kívül húsz gyalogos is életét vesztette balesetben.
A tavalyi végleges, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatokról elmondta: töretlen a közlekedésbiztonság javuló tendenciája. Míg 2011-ben 15 827 sérüléssel járó baleset történt, tavaly ez a szám 15 174 volt. Egyaránt csökkent a halálos, a súlyos sérüléssel, illetve a könnyű sérüléssel járó balesetek száma, az utakon pedig 33 emberrel kevesebb vesztette életét tavaly, mint az azt megelőző évben. Felhívta a figyelmet arra, hogy a '60-as évek elején haltak meg annyian az utakon, mint tavaly, ugyanakkor 1961-ben 90 ezer nyilvántartott autó volt az országban, míg ma 3,7 millió. A '90-es években pedig volt olyan év, amikor több mint 2400 ember vesztette életét közlekedési balesetben.
A statisztikai adatokról szólva Halmosi Zsolt arról is beszélt, hogy az ittas vezetők által okozott balesetek száma nőtt 2012-ben az azt megelőző évhez képest. Mintegy 50 ittas vezetővel több okozott balesetet, ez az összes baleseten belül 10,4 százalékról 11,2 százalékra történő növekedést eredményezett. A dandártábornok továbbra is kiemelt feladatnak nevezte az ittas vezetőkkel szembeni fellépést.
A baleseti okokat tekintve nem történt változás a korábbiakhoz képest: az első számú ok továbbra is a gyorshajtás, ezt követi az elsőbbségadás meg nem adása, illetve a szabálytalan irányváltás, a kanyarodás szabályainak megszegése.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során