Hírek
2016. Október 17. 12:21, hétfő | Helyi
Megrángattuk a Balmazújváros bajszát, de nem sikerült a pontszerzés
Idegenben, Balmazújvárosban játszotta soron következő mérkőzését a Ceglédi VSE labdarúgó csapata.
Esős, csúszós talajon, de kiváló pályán kezdődött a mérkőzés Balmazújvárosban, ahol várható volt, hogy a hazai csapat megpróbálja minél előbb megszerezni a vezetést. Ezt sajnos nem sikerült elkerülni. Horváth hiába védett nagyot egy lövés után, a jobb oldalra kitolt labda sajnos az ellenfél támadójához került, aki a kapufára rúgta azt, majd a második kipattanót már az üreskapuba tudták juttatni a hazaiak. Sajnos a 25. percben jött az újabb gólt egy előre ívelt labda után, a hazai támadó elhúzta a labdát Horváth mellett és a kapuba gurított.
A második bekapott gól után mi tudtunk veszélyesebb akciókat vezetni, két veszélyes fejesünk is volt pontrúgások után és Makrai is veszélyeztetett egy lövéssel.
A második félidőre nagyon jó szellemben jött ki a csapat, a 48. percben Albert szabadrúgását Nánási fejelte a kapuba, majd szinte a középkezdés után Peres lőtte ziccerben a kapusba a labdát.
A második félidő elején a játékvezető teljesen elvesztette uralmát a mérkőzés felett, aminek zömében mi ittuk meg a levét, ami a 75. percben tetőzött, mikor Farkas Andrást állította ki a játékvezetői stáb.
A kiállítás sem törte meg a csapatot, folyamatosan támadásban maradtunk, alakítottuk ki a lehetőségeket, de a hazaiak is veszélyes támadásokat tudtak vezetni. A nagyon jó erőkből álló és jó futballt játszó Balmazújváros és a minket sújtó játékvezetői ítéletek együttesen már megoldhatatlan feladat elé állították a csapatot.
Kőházi Ádám
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
