Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. Május 06. 16:35, hétfő | Helyi sport
Forrás: infoCegléd

Megcsinálták

Megcsinálták

Most már biztos a bent maradás

Most már biztosan kijelenthető, hogy a ceglédi kézilabdás fiúknak sikerült az, amiben eddig csak reménykedtünk. A következő szezonra is biztosították helyüket az NBI-ben.

Immáron negyedszer találkozott a két gárda egymással ebben a bajnoki évben és az előző három mérkőzés igazán szorosra sikerült, egy váci és két ceglédi siker mellett. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, mind a két gárda be szerette volna biztosítani mihamarabb a bennmaradását az élvonalban. Az első negyed órában fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd nagyobb fokozatra kapcsoltunk és sikerült négy góllal meglépnünk. Ebben az időszakban Misael a kapuban, illetve Hódi és Pocsai nyújtott kiemelkedőt. A félidő végére egy kicsit kiengedtünk és 13-16 ot mutatott az eredményjelző a szünetben.

A második játékrészt "szokásosan" kezdtük, több elhibázott támadás és egy pár védekezési figyelmetlenséget követően hét perc elteltével újra döntetlen lett (17-17), bár visszavettük a vezetést, a váciaknak mindig sikerült egyenlíteni. Bartucz, Atsushi és Dobó voltak ekkor elemükben. Az utolsó öt perc óriási izgalmakat hozott, mindkét oldalon kihagyott helyzetek, elrontott támadások jellemezték a játékot, a 28. percben már kialakult a végeredmény (26-27). Fél perccel a vége előtt mi támadhattunk, de a labdát elvesztettük és egy gyors lerohanás végén már csak szabálytalanul tudtuk megállítani a hazai játékost, időntúli hétméteres következett. Bartucz megbabonázta az addig négyből négy büntetőt értékesítő váci játékost, így az a kapufát találta el.

Ez a győzelem nem "csak" újabb két pontot jelentett, hanem azt is, hogy az utolsó három fordulótól függetlenül bebiztosítottuk helyünket az NB I-ben.

Váci KSE - Ceglédi KKSE 26 - 27 (13 - 16)

Cegléd: Misael - Hódi 4, Takács 3, Pocsai 4, Antal 1, Dobó 5, Tóth N. 1, Csere: Bartucz, Erdélyi (kapusok), Bíró 2, Atsushi 6, Dengi, Savon, Varga 1, Tóth E., Bányai,

Legjobb ceglédi gólok: Atsushi 6, Dobó 5, Hódi 4, Pocsai 4

A csapat legközelebb május 10-én játszik majd hazai pályán, amikor a Péccsel mérkőznek meg.

Szép volt fiúk!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 12:00, vasárnap | Külföld

Iráni konfliktus - Donald Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok

Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport

Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília

Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.

2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: