Hírek
2012. Február 28. 09:31, kedd |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Magabiztos győzelem a rangadón
A férfi kézilabda NB I/B tavaszi 3. fordulójában Cegléden került sor a Keleti csoport két Pest megyei csapatának rangadójára, melyen – csaknem teltház előtt – az 1. helyen álló Ceglédi KKSE a 2. Dabas együttesét fogadta.
A két csapat őszi összecsapását a ceglédiek 26-22-re megnyerték akik most – érthetően – duplázásra készültek.
A találkozó első két gólját Bíró Balázs révén a hazaiak szerezték, akik a vezetést a későbbiekben nem is adták ki a kezükből, sőt, egyenlő is csak egyszer volt, kezdéskor, 0-0-nál. A 60 perc során a vendégek erejéből csupán az állás kozmetikázására futotta, a Cegléd magabiztosan tartotta előnyét, ami általában 4-5, sőt hat gólos is volt. A kapuban Lengyel ott folytatta, ahol Egerben abbahagyta, vagyis több alkalommal bravúrral mentette meg kapuját a góltól.

Általában jól működött a hatos falas, kellően agresszív védekezés, a támadásban pedig Bíró irányításával – aki góljai mellett gólpasszaival is kitűnt – több látványos, remekbe szabott gólt is dobtak a játékosok. Főleg Lepsényi jeleskedett a gólgyártásban, de Gyuris is dicséretet érdemel a lelkes védekező és támadó játéka miatt.
Régen voltak kézilabda mérkőzésen olyan sokan, mint ezen a rangadón. A látottak alapján a csapat rászolgált az érdeklődésre.
![]() |
|
– Felkészültünk vetélytársunkból, gondolom, ők is belőlünk. A dabasiak a cilinderből mégis elő tudtak húzni néhány meglepőt, amire mi nem, vagy csak rövid idő elteltével, nehezen találtuk meg az ellenszert. Nagy csatára volt kilátás, ami nem is történt másként, a vendégek egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet. A szünetben is a folyamatos koncentrálásra hívtam fel a fiúk figyelmét. Összességében kiegyensúlyozottabban, jobban játszottunk ellenfelünknél, rászolgáltunk a két bajnoki pontra, amivel egyúttal a bajnoki tabellán hét pontra növeltük előnyünket a minket üldözők előtt,- értékelt a mérkőzés után az edző Kökény István.

Borsos Gergő (szakosztályvezető) érthetően örült a sikernek, a veretlenség megőrzésének, mert mint mondta, sportszerűen és jól játszó Dabast sikerült legyőzni.
„A Dabas legyőzésével újabb lépést tettünk a bajnoki cím megszerzésére. Ötletesen, jó játékkal, remek kapusteljesítménnyel, végig vezetve hoztuk a „kötelezőt”.

A következő fordulóban, március 03-án, szombaton, a nagy rivális Békés otthonába utazik a Ceglédi KK SE.
Ez úton szeretnénk tájékoztatni minden kedves szurkolónkat, hogy a mérkőzésre 45fős szurkolói buszt indítunk!
Az útra a 20/923-4812-es telefonszámon lehet jelentkezni, a szurkolói csoport vezetőjénél, Zila Péternél.

Ceglédi KKSE – Dabas 31-28 (16-12)
Cegléd: Erdélyi, Lengyel (kapusok), Pocsai 5, Tóth N. 4, Dengi, Bíró 6, Lepsényi 9, Varga 3, , Hódi 1, Gyuris 3, Benke, Benedek, Molnár, Mészáros
A forduló további eredményei:
Nyíregyháza – Békés 22-21, Csömör – Mizse 21-26, Hajdúböszörmény – Gyöngyös II.30-29, Balassagyarmat – Hajdúnánás 41-30, Ózd – Balmazújváros 20-28, Törökszentmiklós – Eger 23-22
Az élmezőny állása a 16. forduló után:
Az ifjúságiak találkozóján az első félidőben még a ceglédiek vezettek, de végül vesztettek.
Ceglédi KKSE – Dabas 24-26 (15-14)
Góllövők: Tóth G. 7, Román és Dávid 5-5, Bányai 4, Matócsi, Juhász és Vígh 1-1

Fotó: Kisfaludi István
További képek a KÉPGALÉRIÁBAN!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport
Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

