Hírek
2022. Június 21. 12:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti/fotó: police.hu
Letartóztatták a gyermekei megölésével gyanúsított férfit
Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd - sikertelen - öngyilkosságot kísérelt meg.
A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint hétfőn a Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a férfival szemben, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat büntetőeljárást.
Felidézik: 2015-2016 folyamán a gyanúsított és felesége házassága megromlott, az asszony két közös gyermekükkel 2018-ban elköltözött férjétől, majd 2019-ben kezdeményezte a házasság felbontását. A bíróság a perben széles körű bizonyítást folytatott le: gyámhatósági, rendőrségi, illetve más bírósági iratokat, pedagógusi véleményt, környezettanulmányt, igazságügyi pszichológus szakértői véleményt szerzett be. A kirendelt szakértő véleménye szerint sem az anya, sem az apa esetében nem volt feltárható pszichés zavar, a gyermekek nevelésére mindkét szülő alkalmas volt, és egyik szülő részéről sem volt kimutatható veszélyeztető tényező a gyermekek vonatkozásában. 2022 áprilisában a Gödöllői Járásbíróság felbontotta a házasságot, a gyermekeket az édesanyjuknál helyezte el, az apa részére kéthetente személyes kapcsolattartást biztosított.
A terhelt ezt követően elhatározta, hogy gyermekeivel és magával is végez: miután a megalapozott gyanú szerint 2022. május 20-án az éjszakai órákban mindkét gyermekét megölte, másnap délelőtt sikertelenül kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni - áll a közleményben.
A bíróság szerint figyelemmel a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Mindemellett a bűncselekmény jellegére és a nyomozás állására tekintettel az ügyészi indítvány szerint a gyanúsítottal szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés - letartóztatás - elrendelése indokolt - tették hozzá.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2022. július 20-ig.
A döntést a közlemény szerint az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
