Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2012. Október 09. 12:46, kedd | Helyi
Forrás: infoCegléd

Leleplezték

Leleplezték

Szobrot avattak a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában.

Az iskola intézményük névadójának, Török Jánosnak emelt mellszobrot, melyet hétfő délután ünnepélyes keretek között avattak fel. A szobrot Orisek Ferenc, csemői fafaragó, a népművészet mestere készítette el az iskola egykori vezetőjének felkérésére. Az alkotás már korábban is az iskola birtokában volt, azonban csak most adódott lehetőség egy olyan talapzat elkészítésére, ami méltó helyet biztosít a szobor számára.


Az intézmény köszöntőjét követően, az ünnepélyes szoboravatást Hegedűs Ágota, alpolgármester szavai nyitották meg. Az eseményen részt vett Rebek Éva, a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ képviselője, aki elismerően beszélt az iskola példamutató múlt és jelenbeli munkásságáról. Szót kapott még a szobor készítője, Orisek Ferenc, aki egykor maga is tanárember volt, s aki az iskolák között átjárás kapcsán került kapcsolatba az iskola vezetőségével.


Az ünnepséget az iskola tanári karának és diákjainak zenei, prózai előadása tette még színesebbé.

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.