Hírek
2015. Július 16. 09:38, csütörtök | Helyi sport
Lassú játékkal is győzelem
Újabb NB III-as ellenféllel mérkőztünk meg 2015. július 15.–én Budapesten. Ezúttal a Nyugati csoport 7. helyezett csapata, a BKV Előre volt az ellenfelünk.
A ceglédi fiúk kicsit enerváltan játszottak, de így is győztesen hagyták el a pályát. A mérkőzés 35. percében Laczkó Milán szerzett vezetést csapatunknak. A második félidőben kilenc poszton változtatott a vezetőedző. A házigazda gyorsan egyenlített (50. perc), de Laczkó Milán újabb góljával az 57. percben újra átvettük a vezetést.
A BKV még szépített egy büntetőből (80. perc), de egyenlítésre már nem futotta erejükből.
Ceglédi VSE: Trepák Attila – Virág Balázs, Szabó Martin, Makrai László, Farkas András, Markó Ádám, Csordás Szabolcs, Viniczai Viktor, Laczkó Milán, Szkunc Vjacseszláv, Pozsár Dániel
Cserék: Aszódi Miklós, Buczkó István, Zsíros Ádám, Peres Csaba, Hazafi Ákos., Rozman Sándor, Csordás Simon, Sánta Attila, Máté Róbert
Varga Attila vezetőedző: Kiütközött a kétheti terhelés. Lassabban játszottunk a kelleténél.
A védekezésünk még nem állt össze, ebben javulnunk kell. A játékosok hozzáállásával és a támadójátékkal elégedett vagyok.
Szabó Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
