Hírek
2012. November 09. 12:35, péntek |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Lámpafényes éjszaka
Márton napi lámpás felvonulás
Apró lámpások fénye világította be az éjszakát csütörtök este, amikor egy díszes lovas vezette menet elevenítette fel Szent Márton emlékét.
A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola szervezésében az immár hagyománnyá vált Márton napi lámpás felvonulás idén 4. alkalommal került megrendezésre. Ez a kedves kezdeményezés Szent Márton emlékét hívatott őrizni és feleleveníteni, a lámpások pedig a jó cselekedetek fényét kívánják eljuttatni az emberekhez.
A kisiskolás sötétedéskor az iskola udvarán gyűltek össze, ahol meggyújtották a többségében saját kezűleg készített lámpásaikat, majd tanáraik és szüleik kíséretében átsétáltak a Szent Kereszt Katolikus templomhoz.
|
|
|
A nyüzsgő és népes menetet egy díszes lovas vezette, aki a hagyomány szerint azt Szent Mártont hivatott jelképezni, aki azon a bizonyos téli éjszakán megosztotta meleg köpenyét egy rászoruló koldussal.
A felvonulókat Bokros Levente, katolikus plébános köszöntötte a templomban, majd az iskola diákjainak és tanárainak közreműködésében adták elő Szent Márton történetét.
|
|
|
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












