Hírek
2012. Január 31. 11:52, kedd |
Helyi sport
Forrás: InfoCegléd
Kitünőre vizsgáztak a ceglédi birkózók
Két arany egy ezüst, és egy bronzérem az első kötöttfogású válogatóról.
Kitűnően kezdték az évet a felnőtt ceglédi birkózók a hagyományos, BVSC által rendezett Ganz Kupán. A minden évben nagy érdeklődéssel várt első válogató verseny sok kérdésre kereste a választ. Az egyik, hogyan sikerült az alapozás válogatottjainknak, kezdenek-e formába lendülni a közelgő nagy megmérettetésre, a két hét múlva megrendezésre kerülő Magyar Nagydíjra. Valamint, hogy kik lehetnek a márciusi Európa-bajnokság résztvevői.
A négy ceglédi válogatott kerettag kitűnőre vizsgázott ezen a tornán, kivívva a szakmai vezetés elismerését.
A 60 kg-os Kozák István óriásit fejlődött akció készségben, négy parádés győzelemmel zárta a versenyt és lett a súlycsoport győztese.
A hatvanhat kilós Európa-bajnokunk Lőrincz Tamás, most a hetvennégy kilogrammban indult és itt sem talált legyőzőre, szintén négy győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy nyakába akaszthassák az aranyérmet. Teljesítménye egészen kiválónak mondható, hiszen a fél fejjel magasabb kiváló ferencvárosi Kun Renátó a döntőben már körülbelül nyolcvan kilós volt.
Az egész verseny legsűrűbb, legnehezebb mezőnyének a 84 kg számított. Itt két ceglédi kiválóságunk is indult, valamint a 74 kg-os Európa-bajnok Bácsi Péter és az egykori VB ezüstérmes olimpiai hatodik Berzicza Tamás. A sorsolás úgy hozta, hogy rögtön az első fordulóban Lőrincz Viktor vele kezdett. A mérkőzést óriási várakozás előzte meg, a csarnokban minden számpár rájuk szegeződött, vajon mire lesz képes a visszatérő nagy öreg, a fiatal Európa-bajnokkal szemben. Viktor, betartva a taktikai utasításokat éretten, magabiztosan birkózott és három menetben le is győzte a csupa izom, rutinos ellenfelét, akit elsősorban állóképességével múlt felül.
Az elődöntőt így két ceglédi birkózta, Lőrincz és Dajka, a hárommenetes kiélezett csatában Lőrincz nyert és került be fináléba, ahol a kirobbanó formában lévő Bácsi Péter várt rá. Viktor nagyon kitett magáért, Bácsi képtelen volt rajta akciópontot csinálni, csak egy kilépés és egy vitatható birói intés hozta meg a győzelmet az FTC-s klasszisának. Ezzel az teljesítményével szinte biztossá tette az idei 84 kg-os válogatottságát.
Kitűnően szerepelt a Kecskemétről visszaigazolt Dajka Zsolt is, hiszen három győzelemmel a dobogó harmadik fokáig menetelt. A bronz csatában, hasonlóan klubtársához három menetben győzött Berzica ellen.
A következő nagy megmérettetés birkózóink számára a Szombathelyen, február 11-12-én megrendezésre kerülő, várhatóan húsz ország válogatottját felvonultató Magyar Nagydíj lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
