Az Apollo-11 az Apollo-program ötödik űrutazókkal végrehajtott repülése volt, melynek során első alkalommal kísérelték meg a holdra szállást. Ez előtte még senkinek sem sikerült. A repüléseket egy speciális űrhajórendszerrel hajtották végre, amely az Apollo típusú űrhajóból és a holdra szállás kulcsának számító holdkompból állt. Az Apollo–11 1969. július 16-án, helyi idő szerint 9:32 emelkedett a magasba a Cape Kennedy (Canaveral) űrközpontból.
Az űrhajó legénysége: Neil Armstrong (parancsnok), Michael Collins (parancsnoki egység pilóta), és Edwin „Buzz” Aldrin (holdkomp pilóta).

A holdprogram fő célkitűzése 1969. július 20-án teljesült, amikor Neil Armstrong és Edwin Aldrin sima leszállást hajtottak végre a Hold Föld felöli oldalának egyik lávasíkján. Feladatuk egy esetleges holdséta során feltérképezni a Hold felszínét és kőzetmintákat gyűjteni. Elsőként a parancsnok Neil Armstrong lépett a Hold puha, hamu szerű porral borított felszínére. Ekkor hangzott el az a máig is híres mondata, miszerint „Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.”

A sikeres holdra szállás máig ható, az emberiség legnagyszerűbb tudományos eredményei közé sorolt teljesítmény, emellett a hidegháborús katonai szembenállás idején egy, az egész emberiség eggyé válását elősegítő, szimbolikus esemény volt, amely rövid időn belül elvezetett a nagyhatalmak világűrbeli együttműködéséhez és a katonai enyhüléshez.

A Föld légkörébe való visszatérés sikeres volt. Az Apollo–11 1969. július 24-én a Csendes-óceánban landolt, 8 nappal és 3 órával a felszállást követően.
Az Apollo-program lezárását követően hamar napvilágot láttak a kételkedők összeesküvés-elméletei, miszerint a holdra szállás sohasem történtek meg. Szerintük a NASA egy hatalmas hangárban készített műtermi képekkel, tévé- és filmfelvételekkel hamisította a holdi tevékenységek dokumentációját. Azóta a legkülönbözőbb érvekkel próbálják alátámasztani és bizonyítani elméletüket. Ilyen -a felvételek elemzéséből kiragadott- részlet például a kitűzött amerikai zászló lobogása, a csillagok látványának hiánya, vagy a különböző tárgyak árnyékának esése. Az utóbbi évtizedek rohamos műszaki fejlődésének ismeretében ma már nem sokan kételkednek abban, hogy az ember képes eljutni a Holdra.

Pontot tenni az ügy végére azonban több mint 40 év távlatából már azt hiszem, nem egyszerű. Szkeptikusok mindig is voltak és még lesznek is, de a Hold továbbra is az emberiség egyik leg misztikusabb égiteste marad.

FirKata