Hírek
2016. Május 12. 11:00, csütörtök | Helyi sport
Kínos döntetlen hazai pályán
A bajnokság végéhez közeledve, a feljutás kiharcolása után joggal bíztak a szurkolók abban, hogy a sereghajtók közé tartozó Tállya csapata ellen egy közönségszórakoztató játékot mutat be a csapat.
Sajnos nem így történt és kis túlzással azt mondhatjuk, pontot mentettünk hazai pályán. Talán, ha az első félidőben belőjük a kihagyhatatlan kategóriába tartozó helyzeteinket, akkor más lett volna az összkép, de a sportban még senki nem nyert mérkőzést feltételes módban.

Szünet után megrázta magát a csapat és egy szerencsés góllal vezetést szereztünk, de még el sem múlt gólörömünk, az ellenfél egy percen belül egyenlített, sőt hidegzuhanyként rövid időn belül a vezetést is megszerezte a Tállya. Ezután mindent egy lapra feltéve támadtunk és sikerült egyenlíteni is, de a győztes gólt nem tudtuk megszerezni, maradt a kínos döntetlen.
Ceglédi VSE – Tállya KSE 2-2 (0-0)
Gólszerzők: Sánta (47’ 1-0), Horváth (48’ 1-1, 71’ 1-2), Makrai (78’ 2-2)
Cegléd: Verebélyi – Wild, Makrai, Farkas V., Farkas A., Juhász (Popovics), Sánta, Csordás Sz. (Füle), Markó, Csordás S. (Szkunc), Pozsár
Varga Attila vezetőedző: Ez a mai teljesítmény méltatlan volt a részünkről. Az eredmény vereséggel egyenlő.
Szabó Attila
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.












