Városlista
2020. augusztus 9, vasárnap - Emőd

Hírek

2019. November 11. 13:02, hétfő | Kék hírek
Forrás: infovárosok - illusztráció: police.hu

Két nő megvert és kirabolt egy férfit a fővárosban

Két nő megvert és kirabolt egy férfit a fővárosban

Néhány óra alatt elfogták a rablás feltételezett elkövetőit az erzsébetvárosi rendőrök a minap.

Két nő megvert egy idős férfit november 8-án 20 órakor a VII. kerületi Péterfy Sándor utca egyik lakásában. Mint kiderült, nem egy alkalmi rablásról volt szó, az idős sértett ugyanis elmondta, hogy két hónappal korábban a Keleti pályaudvar környékén szólította meg őt két nő, akikkel beszélgetni kezdett és meghívta őket a lakására. Kávéval, itallal kínálta őket, beszélgettek és ezután vendégei távoztak – számolt be az esetről a rendőrség honlapján.

Hozzátéve, hogy ezt követően nem hallott felőlük egészen november 6-ig, amikor ismét megjelentek a lakásánál és arra hivatkozva, hogy megbeszélték a találkozót, bekéredzkedtek hozzá. Mivel furcsának találta a viselkedésüket, elküldte őket, de a telefonszámát megadta nekik.

Két nappal később ismeretlen számról hívták. Alkalmi ismerőseinek idősebb tagja kereste és meggyőzte őt, hogy este meglátogatja és 18 óra körül meg is érkezett hozzá. Beszélgetni, inni kezdtek, de ezután a barátságos hangnem hirtelen megváltozott. A nő beengedte a lakásba társát, majd kutatni kezdtek a férfi holmijai között és a pénzét követelték. A két nő többször megütötte, majd el is lökte a 83 éves férfit, aki beütötte a fejét. A támadók végül az idős férfi mobiltelefonjával elmenekültek a helyszínről.

A nyomozóknak néhány óra alatt sikerült azonosítani a rablás elkövetésével gyanúsítható 37 éves R. Magdolnát és a 19 éves szintén budapesti B. Rékát, akiket el is fogtak.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki őket és – őrizetbe vételük mellett – kezdeményezték letartóztatásukat.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Augusztus 09. 16:04, vasárnap | Kék hírek

Két fiatal rabolt Kecskeméten

A rendőrök az egyik gyanúsítottat a rablás után két nappal elfogták, társával szemben pedig elfogatóparancsot adtak ki.

2020. Augusztus 08. 14:05, szombat | Kék hírek

Indiaikender-ültetvényt számoltak fel a rendőrök Hódmezővásárhelyen - VIDEÓ

Indiaikender-ültetvényt számoltak fel a rendőrök Hódmezővásárhelyen, egy helybéli férfi házának melléképületében és udvarán - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t

2020. Augusztus 08. 11:03, szombat | Kék hírek

Kilenc embert állítottak elő egy fővárosi verekedés után

Összeverekedett két társaság Budapesten, a VIII. kerületi Práter utcában. Kilenc embert előállítottak - közölte a rendőrség péntek este a honlapján.

2020. Augusztus 08. 06:11, szombat | Kék hírek

Vasvillával és baltával okozott sérüléseket szomszédjának egy férfi

Letartóztattak egy férfit, aki vasvillával és baltával támadt szomszédjára, a bántalmazott nő több sérülést szenvedett - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken az MTI-vel.