Hírek
2011. Május 09. 10:18, hétfő |
Helyi sport
Forrás: InfóCegléd
Két arany, egy bronz, két ötödik hely a Diákolimpiáról
Újabb szép sikert értek el a RESTART CVSE TS Integrál Birkózószakosztály fiataljai. Ezúttal most a II-es korcsoport Diákolimpia országos döntőjében vitézkedtek a 10-11 éves fiatalok.
Tizenkét súlycsoportban, 39 szakosztályból, 243-an mérlegeltek, köztük 11 ceglédi fiú. A színhely ismét az Erzsébeti SMTK sportcsarnoka volt, ugyan úgy, mint két héttel ezelőtt a felnőtt bajnokságnak. A rendezők soha nem látott gondossággal szervezték meg a versenyt, amely csodálatos élményt nyújtott minden gyermeknek, de még a sokat tapasztalt edzőknek is. Bár a szakosztály edzői, Szűcs András és Kovács Béla titkon egy éremmel többre számított, nevezetesen 58 kg-ban, de így is boldogan jöhetett haza a csapat, hiszen a nemhivatalos pontversenyben a második helyen végeztek a ceglédiek, a rendkívül erős házigazdák mögött.
Eredmények: 32 kg. (32 induló) Kovács Árpád III.Táncsics Mihály Általános Iskola, Szivák József V. Csemő, Ladányi Mihály Általános Iskola. 38 kg. (27 induló) Medgyes Viktor I. Református Iskola. 58 kg. (12 induló) Palásti Richárd V. Református Iskola. 69 kg. (5 induló) Deák Martin I. Várkonyi István Általános Iskola, (edző:Pap Ferenc)
A többi fiú sem vallott szégyent versenyzésével, igaz, eredményességüket apróbb sérülések hátráltatták.
Május 13-án a III-as korcsoport bajnoksága a következő nagy állomás a ceglédi fiatalok számára amelytől a szakmai vezetés hasonló jó eredményeket vár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 12:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
