Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2013. December 09. 16:57, hétfő | Helyi

Késsel fenyegették meg saját lakásában

Késsel fenyegették meg saját lakásában

Abonyi fiatalok raboltak Cegléden

  • Bűnügy

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Christofer 17 éves, R. János 23 éves és B. Tamás 18 éves abonyi lakosok ellen.

Egy 20 éves férfi ceglédi lakásán 2013. november 28-án a délutáni órákban ismeretlen tettesek jelentek meg, ahol a bejutást követően bántalmazták a sértettet, majd a lakásban magukhoz vett késsel készpénz átadására szólították fel. A fenyegetés hatására a sértett átadta a kabátját és a telefonját, illetve az egyik gyanúsított a lakásból egy üveg alkoholt is eltulajdonított.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a ceglédi nyomozók beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiket másnap elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A Budakörnyéki Járási Bíróság 2013. december 02-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

R. Christofer és társai ellen a további eljárást- fogvatartásuk mellett- a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

  • Bíróság elé állítás

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott nyomozást W. Imre 32 éves albertirsai lakos ellen egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás során beszerzett adatok szerint W. Imre 2013. október 24-én megjelent az Albertirsai Rendőrőrsön személygépkocsijával, ahol bejelentette, hogy a gépkocsi hátsó rendszámtábláját elhagyta. A rendőrök az autót ellenőrizték, melynek során kiderült, hogy a jármű eredeti rendszáma más volt, mint amit a 32 éves férfi felszerelt rá. A nyomozók ez alapján gyanúsítottként hallgatták ki W. Imrét.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld

MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.