Hírek
2015. Január 25. 13:13, vasárnap | Helyi önkormányzati
Kazahsztáni kapcsolatokat szorgalmaz Cegléd
Ülésezett a testület
Közel harminc napirendi pontot tárgyalt az önkormányzat képviselő-testülete az idei első, rendes ülésén január 22-én. A grémium többek között módosította az önkormányzat vagyonrendeletét, elfogadták az előző negyedéves pénzügyi beszámolót és határoztak arról is, hogy tanyát és szolgálati autót vásárolnak a mezőőrségnek.
A testületi ülés elején a polgármester átvette dr. Ferenczi Norbert képviselőtől azon dokumentumokat, melyek a Budai út felújítására és a vízelvezetés megoldására összegyűjtött aláírásokat tartalmazza – az ott lakók által indított kezdeményezésen túl a dokumentum egy levelet is tartalmaz. Takáts László ígéretet tett arra, hogy egy másik titulusából fakadóan személyesen fogja eljuttatni azt a Pest Megyei Közgyűlés elnökének, az ügy mielőbbi rendezésének megsegítése érdekében.
Az ÖKOVÍZ Kft. helyzetére való tekintettel annak tartozásállományának rendezésére kívánja felhasználni az önkormányzat azt a 300 millió forintos rendkívüli támogatást, melyet az államtól kapott pár hónappal ezelőtt. Az utóbbi negyedév tekintetében nem szorult a város munkabér- és likvidhitelkeret igénybevételére és a leadott számlákat is határidőn belül teljesítik – derült ki a negyedéves pénzügyi beszámolóból, melyet el is fogadtak a képviselők.
Módosították az önkormányzat vagyonrendeletét. A módosítás azt a célt szolgálja, hogy a testület a befektetők által készített egyedi ajánlatokat is mérlegelhesse. Ennek értelmében egy adott ingatlan értékbecslésénél felszámított összegtől eltérhet az önkormányzat – ha az a város gazdasági érdekét szolgálja és új munkahelyek előteremtését teszi lehetővé. A városvezetés egybehangzó érvelése mellett – miszerint ezzel lehetőséget teremtenek a különböző vállalkozásoknak - az ellenzék hangot adott abbéli aggályának, hogy ezután egy befektető sem lesz köteles ragaszkodni a teljes vételárhoz - az előterjesztést végül elfogadta a grémium.
Közel 3 millió forint értékben egy ugyeri tanyát és majd 4 millió forintért terepjárót vásárol az önkormányzat a nemrég felálló mezőőrségnek. Horváth Gábor ellenzéki képviselő jelezte, miért nem lovakat vásárolnak ebből az összegből a hatékonyabb munkavégzés érdekében. Takáts László válaszában úgy fogalmazott: autó biztosan kell, azonban be fogják indítani a lovas járőr szolgálatot is, azonban előbb fel kell mérni az ehhez szükséges igényeket.
A testület végül arról határozott, hogy lépéseket tesz a kazahsztáni Turkesztán városával lehetséges gazdasági, kulturális, sport és egyéb tartalmú partnerkapcsolat létesítésére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
