Hírek
2018. December 19. 07:56, szerda | Helyi
Jótékonysági ételosztás Cegléden a Szabadság téren
Cegléd város legnagyobb munkáltatójától, az Infineontól indult egy kezdeményezés, melyhez örömmel csatlakozott Cegléd város vezetése is.
December 21-én a Szabadság téren 11 órától 400 adag meleg étellel várják együtt a rászorulókat. Az összefogás példaértékű, melyhez csatlakozott a Kisméhecske kifőzde is.
Az Infineon fontosnak tartja a ceglédi lakosok, szervezetek támogatását. Hosszú évek óta a Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló Gondozó Otthonhoz juttatja el pénzadományát karácsony közeledtével, mint ahogy tette ezt ebben az évben is.

A vállalat vezetése hisz az összefogás erejében, így próbál minél több jó ügy mellé,
vagy élére állni. Idén első ízben a Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és
Gyermekjóléti Központ keretein belül működő működő Családsegítő Szolgálatot kereste meg az Infineon, hogy közösen teljesítsék gyermekek karácsonyi kívánságait. A vállalat nagy, közös karácsonyfájára kihelyezett kívánság-leveleket egy nap alattelvitték a dolgozók, akik egymással összefogva valósítják meg közel 60 gyermek karácsonyi kívánságát– mosolyt csalva ezzel az arcukra. Ez egy igazán szép példa arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás nem csak egy vállalat, hanem a dolgozók ügye is lehet.

Jó olvasni olyan kezdeményezésekről, amelyekben helyi szervezetek, vállalatok jótékonyságra fordítanak időt, energiát az adventi időszakban. Bízunk benne, hogy sokan magánemberként vagy helyi vállalkozásként a maguk módján a jövőben csatlakoznak és támogatnak helyi, ceglédi rászorulókat.
Mert adni öröm!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
