Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Augusztus 30. 11:03, szombat | Helyi

Játékpisztollyal raboltak, igazi börtönbe kerültek

Játékpisztollyal raboltak, igazi börtönbe kerültek

Elvették a pultos nyakláncát is

Az akkor 17 éves lány 2 év 4 hónap, a 21 éves férfit 5 év börtönbüntetést kapott az abonyi söröző játékpisztollyal, 2012 tavaszán való kirablásáért.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a fiú és a lány 2012. április 20-án éjjel, pénzszerzés céljából, előzetes megbeszélést követően megjelentek az abonyi Foci Ászok sörözőnél, induláskor magukhoz vettek egy Parabellum utánzatú játék pisztolyt. Az 1. rendű vádlott, mivel korábban többször járt a sörözőben, jó helyismerettel rendelkezett. A helyiségbe cigarettavásárlás ürügyével az csengetett be, a sörözőben ebben az időben dolgozó pultos beengedte. A vádlott közölte, hogy 2 doboz cigarettát akar vásárolni, ezután bement a pulthoz fizetni.

Az addig a bejárat mellett félreálló férfi arcát sállal takarva, kezében a játékfegyverrel, néhány másodperen belül belépett és a pénztárban lévő pénzt követelte. A pultost felszólította, hogy feküdjön le a földre, később pedig beterelte a vécébe, ahol fenyegetéssel megszerezte 160 ezer forint értékű arany nyakláncát.

A pénztárgépet eközben az 1. rendű vádlott nem tudta kinyitni, és ezt jelezte társának, aki erre felszólította a pultost, hogy nyissa ki a kasszát. A kasszából megszerzett pénzzel, valamint két doboz cigarettával és egy zacskó dohánnyal a páros elmenekült.

A Budapest Környéki Törvényszék fegyveresen elkövetett rablás miatt, az 1. rendű vádlottat 2 év 4 hónap fiatalkorúak börtönére, a 2. rendű vádlottat 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik fellebbeztek, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 18. 11:06, csütörtök | Helyi

A gimnázium történetét mutatja be a tárlat

2025. Szeptember 09. 12:16, kedd | Helyi

”Az én hazám az égig ér”