Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Február 18. 14:30, hétfő | Helyi sport
Forrás: judoinfo

Idő előtt búcsúzott Ungvári

Idő előtt búcsúzott Ungvári

Nem sikerült jól a rajt a Körcsarnokban

A jubileumi 50. Hungária-kupa első napján szombaton tizenkét judósunkért szoríthattunk, sajnos egyiküknek sem sikerült a helyezettek közé kerülni.

A legnagyobb reményünk az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklósban volt, a Ceglédi VSE judósa ezúttal is a 73 kilogrammosok között indult. Erőnyerőként csak dél körül kapcsolódott be a küzdelmekbe, s ellentmondást nem tűrő látványos judóval intézte el első ellenfelét, a litván Maiborodát.

A folytatásban egy igazi nagyágyú, a kétszeres Ázsia-bajnok koreai Bang várt rá. Csaknem egy évtizedes emlék már volt róla, akkor – még 66 kilósként – a 2004-es moszkvai szuper Világkupán Ungvári Miklós nyerte kettejük összecsapását. Ezúttal is Bíró Tamás tanítványa kezdett harcosabban, az első három percben egyértelműen irányította a meccset, s egy földharchelyzetben akár a győzelmet is megszerezhette volna, ám a bíró megszakította a küzdelmet. A folytatásban sem sikerült egyik félnek sem akciót végrehajtani, így a hosszabbításra maradt a döntés. Ott pedig a bírók úgy látták, a magyar versenyző lehúzta ellenfelét, ezért megintették – ezzel véget is ért számunkra a Hungária-kupa első versenynapja.

Próbáltam támadni, akciókat indítani a koreai ellen, de lepattantam róla. Sajnálom, hogy hazai közönség előtt nem sikerült jobb eredményt elérnem” – mondta csalódottan Ungvári Miklós.

"Vegyesek az érzéseim az új szabályok miatt, hol egymás után adják az intéseket, hol pedig alig. Talán több kellett volna ma tőlem, de hát a 73 kg-osok nem ugyanazok, mint 66-ban, lepattantam a koreai srácról. Sajnálom, hogy ennyire tellett ma" - nyilatkozta a budapesti hagyományos viadal 2003-as és 2005-ös aranyérmese.

Lényegesen jobban sikerült a Hungária-kupa második versenynapja a magyar judósok számára, négy versenyzőnk is érdekelt volt a délutáni, érmekért zajló programban. Közülük Csoknyai László a harmadik, Farkas Bálint az ötödik, ifj. Nagysolymosi Sándor és Kaszás András pedig a hetedik helyen végzett.

fotó: mti.hu

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese