Hírek
2015. Február 21. 07:42, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Idén is meghirdették az Élelmiszer-lavina pályázatát közösségeknek
Idén is meghirdették az Élelmiszer-lavina közösségeknek szóló pályázatát. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta közös programjára civil szerveztek és önkormányzatok jelentkezhetnek több millió forint értékű zöldségvetőmagra pályázva március 6-ig - áll a szervezők közleményében.
A pályázatra olyan jelentkezőket várnak, akik vállalják, hogy a földjeiken szakmai felügyelet mellett, rászorulók aktív bevonásával termelnek élelmiszert az elnyerhető magokból, majd a megtermelt élelmiszert szétosztják a környék hátrányos helyzetben élő lakosainak, időseknek, fogyatékkal élőknek. Az Élelmiszer-lavina így tulajdonképpen hal helyett hálót biztosít a rászorulók számára - mondta el Cseh Balázs, az idén 10 éves Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
A program egyik célkitűzése, hogy a jelenleg kihasználatlan családi kiskertekben segítse újra elindítatni az egészséges élelmiszernövények termelését. A program keretében megvalósuló mezőgazdasági termelésbe azért tekintik fontosnak a szervezők a rászorulók bevonását, mivel ők így a kiosztott terményeken túl olyan tudásra is szert tehetnek, amelyet a saját kertjeik betelepítésénél is hasznosíthatnak - olvasható a közleményben.
Tavaly a programban 37 önkormányzat és civil szervezet vett részt, akik a saját földjeiken összesen mintegy 170 tonna élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember munkájának bevonásával. A közlemény szerint az Élelmiszer-lavina program tavaly több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen tudott segíteni.
A program jótékonysági nagykövete Novodomszky Éva televíziós személyiség, aki úgy véli, a közösségi termelés öngondoskodásra tanít, a megtermelt zöldségek pedig valódi, kézzelfogható segítséget jelentenek a hátrányos helyzetű családoknak.
A most hatodik alkalommal kiírt Élelmiszer-lavina pályázat keretében eddig több mint 100 ezer rászoruló kapott segítséget - áll a közleményben.
A 2015-ös pályázati kiírás az elelmiszerbank.hu honlapon tekinthető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.